– Alapvető jogállami érdek, hogy a döntő mértékben közpénzekből gazdálkodó pártok szabályszerűen, elszámoltathatóan és átláthatóan, valamint kizárólag törvényes forrásokból gazdálkodjanak, továbbá megfelelően elszámoljanak a saját tagságuknak is. Ellenőrzései során az ÁSZ mindenben a vonatkozó törvényi előírások szerint, a jogállam védelme, a törvényi előírások betartása érdekében jár el – közölték megkeresésünkre a szervezetnél.
Tájékoztatásuk szerint az ellenőrzés típusa minden párt esetében szabályszerűségi ellenőrzés, amelynek során az ÁSZ azt értékeli, hogy a pártok által közzétett pénzügyi kimutatások a törvényi előírásoknak megfeleltek-e, a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi és belső előírásokat, illetve a működésükhöz szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használtak-e fel.
De a DK-nál nemcsak a pártnak, hanem annak országgyűlési frakciójának is meglehetősen különösek a pénzügyei. A kormánypártisággal aligha vádolható HVG összesítése szerint a képviselőcsoport az Országgyűlés Hivatala által biztosított keretből, azaz közpénzből húsz hónap alatt 164 megbízásért megközelítőleg 240 millió forintot költött.
A pontos összeget azért nem lehetett kiszámolni, mert a lap szerint az elszámolást hibákkal teli és teljesen kaotikus formában kapták meg a párttól. Az viszont biztos, hogy a zsíros megbízásokat elnyerő cégek tulajdonosai között ott volt Gyurcsány Ferenc egykori kabinetfőnöke, Ficsor Ádám, régi bizalmasa, Dessewffy Tibor, illetve Czeglédy Csaba is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!