Az intézetet a kommunizmus évtizedeiben államosították, a rendszerváltás után pedig csak 2003-ban kapta vissza a leromlott állapotú épületegyüttest a közösség – tette hozzá Ábrahám Béla. A sajtó rendelkezésére bocsátott háttéranyag szerint a beruházás összértéke 2,2 milliárd forint. Az oratórium háromszintes, 1714 négyzetméteres épületét 1,4 milliárdból, a tartományfőnökség 614 négyzetméteres épületét 800 millió forintból építik fel.
Az óbudai szalézi oratóriumban rászorulókat korrepetálnak, 40-50 fiatalnak szociális jelleggel korábban reggelit, néhány éve pedig vacsorát adnak. Az udvaron lévő focipályán és kosárlabdapályán sok fiatal tölti sportolással szabadidejét. Nyaranta több száz gyereknek rendeznek ott napközis tábort – írták.
A szalézi rendet 1859-ben alapította Bosco Szent János katolikus pap Torinóban. A társaság küldetése az ifjúság oktatása és nevelése. Magyarországra 1913-ban érkeztek az első szaléziak. Jelenleg Óbudán, Újpesten, Balassagyarmaton, Péliföldszentkereszten, Kazincbarcikán és Szombathelyen működik szalézi rendház, iskoláik Óbudán, Kazincbarcikán és Nyergesújfaluban vannak. A magyar tartománynak 35 tagja van, iskoláikban 350 világi munkatársuk dolgozik.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!