Van és lesz is elegendő gyógyszer, ha éppen nem kapható egy medicina, annak szinte biztosan a rendszer túlterheltsége az oka, a felvásárlási láz ugyanis a patikákat is elérte. Az egyik legnagyobb hazai gyógyszer-nagykereskedő, a Hungaropharma vezérigazgatója erről tájékoztatta a gyógyszertárakat: „jelenleg nem áll fenn gyógyszerhiány, a logisztikai kapacitásigény megsokszorozódása miatt alakul ki a rendelések teljesítésében fennakadás”. Feller Antal arra kérte a patikákat, hogy mindenből csak a szükséges mennyiséget rendeljék az egyébként is csúcsra járatott rendszerek zavartalan működése érdekében. Emellett jelezte: ahhoz, hogy mindenki megkapja az alapvető gyógyszereket – a kórházi gyógyszertárak kivételével – dobozszám-korlátozást vezetnek be, és naponta legfeljebb csak két alkalommal vállalnak kiszállítást.
Indokolatlan a gyógyszerfelvásárlási láz
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke önmérsékletet kért a betegektől, és arra hívta fel a figyelmét, hogy legfeljebb a létfontosságú, folyamatosan szedendő gyógyszerekből tartalékoljanak egy keveset. Ezt is csak azért, hogy ne kelljen később újabb adagért sorban állniuk. Saját érdekükben vegyék fontolóra, hogy ha valami éppen nem kapható az adott patikában, elfogadják az azonos hatóanyagú helyettesítő szert, ahelyett, hogy két-három gyógyszertárba is elmennek. Ezzel is csökkenthető a kockázat – húzta alá Hankó Zoltán, hozzátéve, hogy a rizikót a gyógyszertári dolgozók esetében is igyekeznek minimalizálni.
Ennek érdekében megkérték a dolgozókat, hogy gumikesztyűben és szájmaszkban dolgozzanak és rendszeresen fertőtlenítsenek. A szájmaszk-ellátás azonban a patikusok esetében is hektikus, a fertőtlenítést illetően pedig a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kértek segítséget, hogy elkezdődhessen egy, kifejezetten a gyógyszertárak fertőtlenítésére ajánlott szer hazai gyártása.
– A Nemzetközi Gyógyszerész Szövetség által ajánlott speciális folyadékból naponta több ezer litert tud gyártani egy erre engedéllyel rendelkező dunántúli középüzem, amint megkapja az engedélyt. Ebben a rendkívüli kifeszített helyzetben különösen szükség van erre, főként, hogy a patikusok kifejezetten kitettek a fertőzésveszélynek, ráadásul több százan vannak körükben 65 év felettiek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV
A MÁV szabályzata egyértelműen fogalmaz a különkocsi foglalásának lehetőségéről.
Elárulta a rendőrség, mi történt szombat hajnalban a Tiszai pályaudvaron
Egy 26 éves cseh férfit kaptak el.
Elkapták a rendőrök a férfit, aki a Tiszai pályaudvar mellett megerőszakolt, majd brutálisan meggyilkolt egy nőt
Egy bokor tövében hagyta az áldozatot.
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Életfogytiglant követelnek Szalántán az életben maradt ámokfutónak a helyiek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hamarosan egy színpadra áll Magyar Péter a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó
Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Télen hatalmas reményekkel érkezett, de máris elhagyná a Barcelonát a brazil tehetség
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV
A MÁV szabályzata egyértelműen fogalmaz a különkocsi foglalásának lehetőségéről.
Elárulta a rendőrség, mi történt szombat hajnalban a Tiszai pályaudvaron
Egy 26 éves cseh férfit kaptak el.
Elkapták a rendőrök a férfit, aki a Tiszai pályaudvar mellett megerőszakolt, majd brutálisan meggyilkolt egy nőt
Egy bokor tövében hagyta az áldozatot.
Luxusautóval versenyeztek, ezért halt meg az MMA-bajnok a szalántai balesetben
Életfogytiglant követelnek Szalántán az életben maradt ámokfutónak a helyiek.