Minden jel arra utal, hogy Szombathely balliberális vezetése újabb választási ígéretét nem tartja be, mert az idei költségvetésben ugyanannyi parkolási bevételt terveztek be, mint tavaly. Márpedig, ha valóban ingyenessé tennék a szombathelyieknek a parkolás első két óráját a sárga és a zöldövezetekben, mint ahogy a 2019-es önkormányzati kampányban ígérték, akkor nem lehetne akkora bevételt elérni, mint az előző esztendőben. Emlékezetes, a tavalyi önkormányzati választást a balliberális összefogás nyerte meg Szombathelyen, a polgármester Nemény András, az MSZP Vas megyei elnöke lett. Mellette a 21 fős közgyűlésbe tíz olyan képviselő jutott be, aki a balliberálisok összefogásában indult, így az ellenzéki pártoknak megvan a többségük a testületben.
Nemcsak a parkolás kapcsán tett ígéretét nem tartja be Szombathely balliberális vezetése, de nem vásárolták meg a Savaria Szállót sem. Nemény András a kampányban még azt állította: megválasztása esetén a város megvásárolja az ingatlant, ám amikor az önkormányzat élhetett volna januárban az elővásárlási jogával, akkor nem léptek. A következetlenségre utal az is, hogy bár Horváth Attila alpolgármester novemberben a piacfelújítás kapcsán arról beszélt, hogy a beruházásra elnyert 1,2 milliárd forintot nem egészítik ki a szükséges háromszázmillió forinttal, januárban a közgyűlés arról döntött, mégis kipótolják az elnyert pénzt a hiányzó forrással.