Szijjártó Péter tudatta, hogy ennek érdekében folyamatosan, négyhavonta felül fogják vizsgálni a művelet tevékenységét, hogy nem vált-e illegális migránsok behozatalának eszközévé, és a művelet csak az uniós tagállamok egyhangú döntésével lesz folytatható, vagyis Magyarországnak is vétójoga lesz.
„Ha úgy látjuk, hogy hasonlóan korábbi európai missziókhoz, itt is a földközi-tengeri küldetésnek az eredménye újabb migránsok Európába érkezése lesz, akkor azonnal le fogjuk állítani” – szögezte le a miniszter.
A magyar diplomácia vezetője közölte, hogy szó volt a görög-török határon kialakult helyzetről is. Megjegyezte, hogy aktualizálni kellene a korábbi megállapodást, amelyet az EU Törökországgal kötött, vagy újat kell kötni, hogy Ankara ne tartsa nyitva kapuit az Európai unió irányába.
„Ha ennek az ára egy új megállapodás, hát akkor kössük meg” – szögezte le Szijjártó Péter, aki arra is kitért, hogy az EU korábban 6 milliárd eurót ígért a törökországi menekülthelyzet kezelésére.
Ebből Ankara szerint csak 2,7, Brüsszel szerint 4,2 milliárd eurót folyósítottak – tudatta a miniszter, aki szerint ez mindegy is, mert „egyik sem 6” milliárd, ezért az unió külügyi főképviselőjétől a helyzet tisztázását kérte. Kiemelte, hogy olcsóbb most kifizetni a 6 milliárd eurót, mint annak a költségeit, ha a görög-török határon „átszakad a gát”.
„Az illegális bevándorlási hullám már nemcsak biztonsági vagy kulturális kockázatot jelent, hanem nagyon súlyos egészségügyi fenyegetés is” – mondta a koronavírussal összefüggésben a miniszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!