A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, állíttassa le az épület műszaki átalakítására tett lépéseket.
Szili Katalin: A magyaroknak „tartásos nemzetnek” kell lenniük
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
A politikus arra szólította fel a főpolgármestert, állíttassa le az épület műszaki átalakítására tett lépéseket.
Az ügy előzménye, hogy Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) hétfőn nyílt levelet tett közzé, melyben Karácsony Gergelynek tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy – értesülése szerint – a főváros hajléktalanszállót tervez kialakítani a kerület egyik forgalmas, a belvároshoz tartozó részén.
Németh Szilárd közölte, kedden a főváros egy levélben elismerte, hogy valóban erre készül a Táncsics Mihály utca 82-84. száma alatti, egykori iskolaépületben.
Elmondta, Karácsony Gergely egyik helyettesétől kapott válaszlevelet Borbély Lénárd polgármester; ebből egyértelműen kiderül, hogy a csepeliek megkérdezése nélkül, érdekeik és akaratuk ellenére akarnak ott egy hajléktalanszállót létesíteni.
Közölte, a szállóra a gazdagabb belvárosi kerületekből több száz hajléktalant szándékoznak kitelepíteni Csepelre. Elmondta, a levélből kiderül az is, hogy Soros György embereivel dolgoztatták ki a folyamatot, aminek részeként Csepelre kell majd költöznie több száz hajléktalannak. Szerinte az intézmény működését is egy Soros György által fenntartott szervezetnek akarják átadni.
Közölte, a levélből kiderül továbbá, a főváros vizsgálja azt is, hogy az épület alkalmas lehet-e járványügyi válságkezelés céljából történő használatba vonásra. Erre utalva, a csepeliek véleményét tolmácsolva azt mondta: a Pesti úti idősek otthonában történtek után a főváros inkább ott védekezzen, ahol arra szükség van.
Németh Szilárd emlékeztetett arra is, hogy a többszörösen hátrányos helyzetű fiataloknak szakmát adó Mérei Ferenc Szakiskola épületét 2007-ben éppen a főváros záratta be.
Közölte, várja azt is, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselőnek mi a véleménye a csepeli hajléktalanszálló megnyitása és több száz hajléktalan odaköltöztetéséről.
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti kultúra szerves része – jelentette ki Latorcai Csaba államtitkár.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó
Mélypont a médiában
Tragikus haláleset történt: azonnali műsorváltozást jelentett be a TV2
Magyar Péter számára közeleg az igazság órája
„Ő sem tudott rajta segíteni” – halálos medvetámadás történt Hajdú-Biharban
Ausztriában belháború tört ki Magyarország miatt – már a határok lezárásával fenyegetőznek
Kemény üzenet Izraelnek: Az egész iszlám világ mostantól Libanon és a Hezbollah mellett áll
Bravúros magyar helyezés az országúti kerékpáros vb-n
Lionel Messi magyar futballistát ajándékozott meg életre szóló emlékkel
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Által ment a Tiszába
Lerántották a leplet Zelenszkij legújabb mutyijáról
A miniszterelnöki főtanácsadó szerint a múltból meríthetünk erőt.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti kultúra szerves része – jelentette ki Latorcai Csaba államtitkár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.