Meglepő, de ebbe a rövid mondatba elnyomóink és utódaik, 1945-től napjainkig, három hazugságot tudtak, és tudnak belezsúfolni. Melyek azok? Április 4-én történt, felszabadulás volt és ünnep. Nézzük sorban! – írja a Magyarságkutató Intézet.
Először is, a trianoni Magyarország területén
nem április 4-én fejeződtek be a harcok.
Bár így került be a köztudatba, és a kommunista vezetés is ezt a napot tette ünneppé. 1945-ben ezen a napon egy nyúlfarknyi, mindössze két és fél soros hír jelent meg a Magyar Távirati Iroda 22 órakor kiadott, Moszkvából keltezett szovjet hadijelentései között: „A 2. és 3. ukrajnai arcvonal csapatai március 16-tól április 4-ig tartó támadásuk során teljesen megtisztították Magyarországot a német betolakodóktól.” A Szabad Népben, a Magyar Kommunista Párt Központi Lapjában másnap, az első oldal tetején „Egész Magyarország felszabadult” szalagcím utalt az eseményre. Az alatta megjelent vezércikk inkább szólt a taktikai célból elkezdett földreformról, az akkor még szemérmesen demokratizálódásnak nevezett osztályharc aktuális eseményeiről és feladatairól. Sehol semmi ünneplés, nem közöltek háttéranyagokat, elemzéseket. A következő napokban sem. Feltehetőleg azért nem, mert akkor még javában folytak a harcok az ország nyugati csücskében.

Ugyanis a különálló települések közül 1945. április 11-én Magyarbüks került utolsóként a szovjet csapatok kezére. Ezen a napon esett el Szentimre-telep és Rábafüzes-hegyközség. Másnap, 12-én a Pinkamindszenthez tartozó Dénes-, majd Kapuy-major szovjet csapatok általi elfoglalásával értek véget Magyarország mai határain belül a harci cselekmények. Tehát a front, mint összefüggő arcvonal, és vele mindkét fél összes harcoló seregteste április 12-én hagyta el az ország területét.
Tehát, visszatérve az írásunk címét adó mondathoz, a továbbiakban bárhogy is értékeljük az eseményt, az nem április 4-én, hanem 12-én történt.
Most pedig tekintsük át röviden, mit kaptunk a szovjet csapatoktól, és nevezhető-e felszabadulásnak, ami történt? Tény, hogy országunk lakosságának egy elenyésző része, az, amelyik szabotálta honvédelmi erőfeszítéseinket, felszabadítóként várta a szovjet csapatokat, és a mai napig is így tekint rájuk. Bár nem harcoltak, mégis nyertesnek lehet tekinteni őket, hiszen ők kapták az állam és a párt, a rendőrség – későbbiekben az ÁVH –, az ügyészség és a bíróság, a sajtó vezető állásait.