„Április 4-ről szóljon az ének”
Van okunk ma is győzelmi dalt énekelni, de nem a kommunizmus, hanem a magyar nemzet Himnuszát.
Van okunk ma is győzelmi dalt énekelni, de nem a kommunizmus, hanem a magyar nemzet Himnuszát.

Magyarország 1945 tavaszán befejeződött szovjet megszállásának tragikus következményei voltak. Megerőszakolt magyar nőkre és a málenkij robotra hurcolt állampolgárokra is emlékezünk kell.

Ebbe a rövid mondatba elnyomóink és utódaik három hazugságot tudtak és tudnak belezsúfolni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.

Az Országgyűlés elnöke a Patriótának adott interjút.

Sok aktivista háborodott fel az eredményhirdetés után.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

Az ukrán főparancsnok még saját magának sem engedi meg, hogy egyáltalán fontolóra vegye ezt a lehetőséget.

Nehezen csikarta ki a döntetlent a magyar válogatott a Japán elleni mérkőzésen a vb középdöntőjében.

A Nélküled útja a panteonig.

A német kancellár a belga miniszterelnököt győzködi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.