Egy gyógyulás története: hat hét a koronavírus szorításában

Lung Andrea Svájcban élő magyar nő, közgazdász, pszichológus, a negyvenes évei elején jár. Nemrégiben gyógyult fel a koronavírus okozta betegségből, bár annak nyomait még magán viseli. Noha tudta, hogy a fertőzöttek 95 százaléka túléli a betegséget, volt idő, amikor azt hitte, ő abba a bizonyos másik 5 százalékba kapott jegyet. Az alábbiakban Andrea beszámolóját olvashatják.

A fotó illusztráció Fotó: REUTERS Forrás: Reuters

Mindenkit érint a koronavírus valamilyen formában. Az én történetem csak egy a sok közül. Egyedi, ahogy minden eset az, és bízom benne, hogy sokak számára elgondolkodtató. Annyit biztosan tudok mondani, hogy a koronavírus az egyik legaljasabb, legalattomosabb dolog, amivel életem során találkoztam. Mentálisan, érzelmileg és testileg egyaránt rendkívül megterhelő betegség. Nemcsak azért, mert a vírusfertőzés erősen megharcoltatja a szervezetet, de nagyon sokáig el is húzódhat, és a felépülés szintén hosszú időt emészt fel. Hatodik hete járom a táncot a koronavírussal, és még mindig messze vagyok a teljes felépüléstől. A fertőzés ideje alatt minden orvosi segítséget megkaptam, és szerencsésnek mondhatom magam, mert maradandó légzési nehézség nélkül megúsztam a dolgot. Nem kerültem kórházba, lélegeztetőgépre.

Stressz és influenza

Rendszeresen sportolok, az egészséges táplálkozás híve vagyok. Februárban egy hosszú betegség után elveszítettem az édesapámat, majd elkaptam egy makacs influenzát. A stressz és az influenza annyira legyengítette az immunrendszeremet, hogy az egészséges életforma ellenére is megfertőződtem a koronavírussal.

Svájcban ért a pandémia. Először csak óvatosságból vonultam karanténba, mert épp egy utazásról tértem vissza. De hamar kiderült, hogy valóban fertőzött vagyok. Tehát itt, Svájcban estem ágynak, a megbetegedési hullám csúcsán. Minden tünetet produkáltam a fáradékonyságtól a fejfájáson át a száraz köhögésig – a magas lázon kívül. Utóbbi miatt az orvosom azt kérte, várjunk pár napot a teszt előtt, hátha gyorsan lecseng nálam a betegség, hiszen semmi sem utalt rá, hogy végül csaknem hat héten keresztül fogok majd küzdeni.

Az egyik ember megússza, a másik meg belepusztul

Ebben az időszakban itt úgy próbálták tehermentesíteni a kórházakat, hogy csak azokon az embereken végeztek tesztet azonnal, akik a nagyon magas kockázati státuszú tüneteket mutatták. Előfeltétel volt a magas láz. Mindenki másnak haladéktalanul otthoni izolációba kellett vonulnia. Három-négy héttel jártak Magyarország előtt tapasztalatban, hiszen hamarabb érkezett Svájcba a pandémia. Azóta naponta hatezer tesztet végeznek el az országban, így a nyilvántartott fertőzöttek száma is magas. Több mint 26.000 regisztrált fertőzött van, de rengetegen teszt nélkül hordják ki a betegséget – ahogyan én is. Biztosan mondhatom, aki erősebben megfertőződött, az teszt nélkül is kétségkívül rá fog jönni, hogy elkapta. A probléma ott van, ha valaki megfertőződött, de nincsenek tünetei és mégis fertőz. Sajnos ilyen esetekben tesztelés hiányában nem tudhatja magáról ezt senki. Ezért is kell ezt a dolgot komolyan venni. Mert lehet, hogy az egyik ember megússza, a másik meg szó szerint belepusztul.

A fotó illusztráció
Fotó: Reuters

Olyan, mint egy labirintus, csak sokkal rosszabb

Az elmúlt időszakot a koronavírus miatt egy labirintushoz tudnám hasonlítani, ahol folyton változnak a szabályok, a nehézségi fokok és előbukkannak váratlan akadályok is. Minden nap valami más testi tünettel kellett megküzdenem. Hullámokban hol jobban, hol rosszabbul voltam. Pár jobb nap után, amikor épp bizakodni kezdtem volna, hirtelen, egy újabb csavarral visszaestem. Az első két hét nagyon nehéz volt, nehezen tudom felidézni azt az időszakot.

Az első napokban rendkívül fáradt voltam. Fájt mindenem. A száraz köhögésem egyre erősebb és mélyebb lett. Az orvos folyamatosan követte az állapotom alakulását online, és amikor a negyedik napon elvesztettem a szaglásomat és az ízlelésemet, már teszt nélkül is biztosan tudtuk, hogy koronavírus fertőzésem van. A vírus pár nap alatt teljesen legyengített. Gyorsan kiderült, hogy a gyógyszerek nem hatnak, csak a fokhagyma mézzel, a gyömbéres tea, a torokcukorkák és a mellkasomra kent mentolos krémek nyújtanak átmeneti enyhülést. Marékszámra ettem a vitaminokat. Viharos gyorsasággal lett a pánik a legnagyobb ellenségem, a támaszom pedig a türelem, mert a felépüléshez nyugalom, idő és végtelen nagy kitartás kell.

Szinte folyamatosan aludtam

Az első hetekben nem volt étvágyam, szomjas voltam, de inni csak kortyokban tudtam, egyszerre keveset. Ez csak a harmadik hétre változott meg, amikor már folyamatosan tudtam inni. Felkelni nagyon rövid időszakokra tudtam, utána mindig kimerülve feküdtem vissza órakra az ágyba. A reggelek könnyebbek voltak, délutánra felerősödtek a tünetek, az esték pedig kivétel nélkül komoly kihívást jelentettek az egyre erősödő köhögés és egyre problémásabb nehézlégzés miatt. Szinte folyamatosan aludtam, napi 16-18 órát. Ilyenkor leginkább a hasamon vagy az oldalamon feküdtem, mert így tudtam valamilyen komfortot találni és segíteni a légzésem. Amíg aludtam, addig sem fulladtam. Sokszor, amikor ébren voltam, csak ültem az ágy szélén és próbáltam levegőt venni.

Rájöttem, hogyan tudok kicsit nagyobb levegőt venni

Rájöttem, hogyha ásítok, sikerül kicsit nagyobb levegőt vennem. Ez az ásító légzés sokszor segített, hogy ne essek pánikba, és ne hívjam fel a mentőket. Többször megfordult a fejemben, hogy kórházba kellene menni, de maga a gondolat is annyira félelmetes volt, hogy inkább igyekeztem úrrá lenni a helyzeten. Sokszor ott volt velem a félelem, mert ha az ember nem kap levegőt, akkor félni kezd. Lelkileg még nehezebbé tette a helyzetet, hogy gyakran hallottam, amint rohammentők szirénáznak az utcán. Fulladtam, görcsösen és hangosan köhögtem. Próbáltam mereven feküdni, mert úgy tapasztaltam, az is segít a légzésben, ha nem mozdulok.

Elvileg már legyőztem a vírust, de nagyon szenvedtem

A tüdőm állandóan fájt, és folyton változó pontokon tompán szúrt. Az égető, szúró érzés a tüdőmben kiegészült mellkasi nyomással és fájdalommal is. Olyan érzés volt, mintha egy mázsás súly heverne keresztben rajtam. Ha köhögtem, az egész testem görcsbe rándult. Két hét után sem következett be látványos javulás, bár már könnyebben tudtam levegőt venni. Ennek ellenére esténként visszatért a fulladás, a köhögés pedig maradt ugyanolyan makacs. Pozitívum, hogy ismét éreztem szagokat és ízeket.

De összességében, a várakozással ellentétben több mint két hét múltán még messze nem voltam túl a betegségen, viszont én már nem fertőzhettem meg másokat. Elvileg legyőzve a vírusfertőzést ott álltam egy bakteriális eredetű légúti felülfertőzéssel, amit antibiotikummal, köhögéscsillapítókkal kellett kezelni. A tüdőkárosodást a röntgen szerint megúsztam, de a további megpróbáltatásokat nem. A köhögésrohamok olyan erősek voltak, hogy többször előfordult, hogy a gyomrom tartalma is visszajött.

Azt hittem, kigyógyultam és elmentem sétálni

A negyedik héten jobban lettem. Ezen felbátorodva elmentem sétálni, de ez annyira kifárasztott, hogy utána napokig feküdtem. Az ötödik héten végig gyomorproblémákkal küzdöttem. Végre tisztulni kezdett a szervezetem, és a hatodik hetet taposva mondhatom ki azt, hogy a megpróbáltatásaimnak lassan vége. Még mindig köhögök, de már elhiszem, hogy valahogy ki lehet jönni ebből az őrületből. Akkor is, ha tisztában vagyok vele, hogy a betegség előtti életemhez még sokat kell regenerálódnom, és futni még egy jó darabig biztosan nem leszek képes.

Itt Svájcban azt mondják, hogy a várható teljes felépülési idő egy közepes/erős fertőzés után 3-6 hónap is lehet. Az enyhébb, vagy minimális tünetekkel járó esetek persze nem e körbe tartoznak. Van, aki pár kellemetlen nap alatt túl van rajta, van, aki észre sem veszi az egészet. Az orvosom szerint a fertőzöttek 95 százaléka felépül a fertőzésből. Nálam voltak percek, amikor azt hittem, én a másik 5 százalékba kaptam jegyet.

A vírus megtalálja a gyenge pontunkat

Hamarosan felgyógyulok, de biztos vagyok benne, hogy sokáig leszek meg az elmúlt hetek hatása alatt. Nagyon sok dolgot átértékeltem az elmúlt hetekben. Volt időm az élet törékenységén gondolkozni. Kötelességemnek éreztem elmondani, ami velem történt, hogy másoknak ne kelljen ugyanezt átélni. Hiszek abban, hogy kellő körültekintéssel nem kell, hogy sok ember megbetegedjen. A példámon okulva mondhatom, hogy lehet valaki akármennyire fiatal vagy erős, ha a vírus talál az immunrendszeren egy gyenge pontot, meg fogja azt támadni. Nem hiszem, hogy ez korfüggő. Nem hiszem, hogy mindenképpen krónikus betegnek kell lenni valakinek, hogy megszenvedjen vele. Elég, ha éppen egy nehéz időszakon ment át a közelmúltban, ami pszichésen vagy fizikailag megviselte. Soha nem lehet tudni, hogy a másik ember mennyire veszélyeztetett. Csak úgy lehet megóvni magunkat, ha vigyázunk másokra is.