időjárás 17°C Csaba 2022. július 6.
logo

Egyedül döntött kilencszázmillió forintról a DK-s polgármester

Veres László István
2020.04.19. 21:03

A XI. kerületi FideszKDNP képviselőcsoportja megdöbbenéssel értesült róla, hogy előzetes egyeztetés nélkül elkészült Újbuda önkormányzatának új költségvetési rendelete. – László Imre polgármester az előterjesztésbe nem vonta be a képviselőket: sem hozzászólási, sem kérdezési, sem tájékoztatási lehetőséget nem kaptunk, a demokratikus és kölcsönösen udvarias eljárási rend minimuma sem valósult meg az önkormányzat legnagyobb horderejű döntésében – olvasható a XI. kerületi kormánypártok közleményében. Az újbudai Fidesz nem vitatja, hogy forrást kell teremteni a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokra, azonban sem a döntéshozatal módját, sem az intézkedések olyan irányát nem tudják elfogadni, amely hátrányosan érinti a gyermekek ellátását, az idősek programjait, a közbiztonságot, valamint a környezetvédelmi beruházásokat.

A kerület honlapján elérhető információk alapján az óvodáktól 77 millió, a bölcsődéktől 45 millió, a játszóterek építésétől 230 millió, az óvodák bővítésétől 200 millió, a közösségi házak fejlesztésétől 75 millió, a kötelező úszásoktatástól 40 millió, a nyári tábor pedagógusaitól 40 millió, a BRFK-tól 55 millió, a kulturális, civil és táborozási támogatásokból 40 millió, az időseknek szóló 60+ programtól 22 millió, környezetvédelmi beruházásokból 80 millió forint elvonását tervezi az önkormányzat. Egészségügyi fejlesztésekre 20 millióval jut kevesebb, továbbá lenullázták az esélyegyenlőségi és családbarát feladatokat.

– A mindösszesen mintegy 900 millió forintos költségvetési átcsoportosítás nagyságrendje és indokoltsága is megkérdőjelezhető – mondta el a Magyar Nemzet megkeresésére Molnár László, a helyi Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese. Hozzátette: a még újbudai mércével mérve is jelentős összeg felhasználásáról nincsenek elérhető információk, csupán annyi tudható, hogy a pénzt egy céltartalékba helyezték, ám nincs nevesítve, hogy pontosan mire költik. Újbuda korábbi alpolgármestere megjegyezte: a kerület ebben az évben egymilliárd forinttal kapott többet a fővárostól, a tavalyi évről pedig további egymilliárd forint szabad pénzmaradvány áll rendelkezésre, így nehezen értelmezhető, hogy miért volt szükség a költségvetés ekkora volumenű átcsoportosítására oly módon, hogy arról a képviselő-testületet semmilyen formában nem tájékoztatták. – Mindeközben nem látjuk, hogy az önkormányzat a saját működésén spórolna, vagy mérsékelné a DK-s Czeglédy Csabával, illetve másik két ügyvédi irodával megkötött szerződések nagyságrendjét, amely meghaladja a 217 millió forintot – közölte Molnár László.

A költségvetés átalakításával kapcsolatban lapunk írásban tett fel kérdéseket László Imre polgármesternek, amint a válaszokat megkaptuk, frissítjük cikkünket.

KORONAVÍRUS: VESZÉLYHELYZET

Nem maradhat ki a bőröndből az utasbiztosítás

A dosszié összes cikke
Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.