Fotók: Mirkó István
Járványkezelésből megbukott Karácsony
A Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat sorozatban követ el olyan hibákat, amelyek gyorsíthatják a koronavírus-járvány terjedését. Hiába kérte a Fidesz-frakció a főpolgármestert az ingyenes parkolás bevezetésére, azt Orbán Viktor miniszterelnök rendelte el végül, a szombati menetrend bevezetésével ritkultak és zsúfoltabbak lettek a járatok, és felelőtlenül kezelték annak a fővárosi idősotthonnak az esetét, amelyben megjelent a koronavírus.

Abból is látszik, hogy a Karácsony-féle városvezetés nincs a helyzet magaslatán, hogy a fővárosi fenntartású, Pesti úti idősek otthona sokáig még a lakóik által látogatott illetékes sürgősségi kórház előtt is titkolta, hogy koronavírus-járvány tört ki az intézményben. Bár az első gyanús eset több mint másfél hete került kórházba – és az idős asszony meg is halt azóta a vírusfertőzésben – Karácsony csak múlt pénteken közölte, hogy az otthon 18 lakója betegedett meg Covid–19-ben. A főpolgármester közben Facebook-bejegyzésében tagadta, hogy az idős asszony koronavírus-fertőzésben halt volna meg.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!