Példaértékű az összefogás a bajban

A legváltozatosabb módon támogatják az adakozó emberek, cégek a karitatív szervezeteket és azokon keresztül a rászorulókat – derül ki a Magyar Nemzet összeállításából. A pénzadományok mellett élelmiszert vagy éppen önkéntes munkát is felajánlanak.

2020. 04. 17. 5:50
Az ökumenikus segélyszervezet szerint fontos, hogy sokan ajánlják fel az adójuk egy százalékát Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az emberek segíteni szeretnének a kialakult helyzetben, aki teheti, anyagilag is hozzájárul a krízisalaphoz, de számos egyedi felajánlás is érkezett azért, hogy minél több család lehessen biztonságban – tájékoztatta lapunkat a Magyar Református Szeretetszolgálat. Úgy tapasztalják, példaértékű a társadalom összefogása. A március ­18-án meghirdetett Összefogás az újrakezdésért elnevezésű adománygyűjtésükre – amelyből kifejezetten a járványveszély miatt bajba jutott családokon kívánnak segíteni – már több mint hatmillió forint érkezett banki átutalással vagy az Adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül. Ezt az összeget jellemzően magánemberek ajánlották fel, volt, aki egymillió forintot utalt át.

A szervezet kiemelte azt is: mindenki azzal próbál segíteni, amivel csak tud; több cég például gépjárműveket adott a szeretetszolgálatnak a veszélyhelyzet idejére, hogy az adományokat minél több ­autóval, gyorsabban ki tudják szállítani. Egy Győr melletti gazda két és fél tonna burgonyát ajánlott fel, ebből ötszáz, nehéz körülmények között élő családnak segítenek. Egy debreceni általános iskola a menzán maradt, nagy kiszerelésű tartós élelmiszereket és édességeket adományozott a szeretetszolgálatnak. A csokoládékból rászoruló családok gyermekeit támogatják, míg a tartós élelmiszerekből időseket ellátó intézményeket tudnak segíteni.

Vannak, akik önkéntes munkával próbálnak segíteni. Erre példa egy kerékpáros-egyesület felajánlása, ők arra vállalkoztak, hogy minden héten egy-egy napon maguk juttatják célba az adományokat.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet azt tapasztalja, hogy bár sokan mozdulnak meg és támogatják pénzadománnyal a koronavírus idején végzett munkát, de az adakozás mértéke érthetően alacsonyabb, mint például egy hazai árvíz idején. – Vélhetően azért van ez így, mert míg egy természeti katasztrófa behatárolható régiót, egy meghatározott település lakóit érinti, addig a mostani krízis jóval több embert, az egész országot megviselheti, ezért kevesebben mernek adományozni is – tették hozzá.

Az ökumenikus segélyszervezet szerint fontos, hogy sokan ajánlják fel az adójuk egy százalékát (A kép 2019-ben egy nyári iskolakezdés segélyakción készült)
Fotó: Bach Máté

A segélyszervezet mindenkit arra kért és kér, hogy a honlapjukon keresztül vagy a saját netbank felületén juttassa el adományát. Így azt tapasztalják, hogy erősödik az online pénzadományok felajánlása. Vannak jó példák is, mint egy 86 éves férfi esete, aki hosszú évekig tartó postai csekkes befizetés után most saját maga adományozott bankkártyájával a segélyszervezet honlapján. Emlékeztettek arra, hogy a válsághelyzet kihirdetésekor a segélyszervezetek adományvonalait felfüggesztették, és a hat karitatív szervezet közös adománygyűjtést hirdetett a 1357-es adományvonalon keresztül. Ez is hatással van arra, hogy kevesebb adomány érkezik közvetlenül a szervezetekhez, ám átlagban egy-egy felajánlás magasabb összegű, mint más esetekben. A segélyszervezet fontosnak tartja, hogy ebben a nehéz helyzetben minél többen ajánlják fel adójuk egy százalékát, hogy segíteni tudjanak a bajban.

A Magyar Vöröskeresztet példátlan összefogás segíti a koronavírussal kapcsolatos tevékenységeinek lebonyolításában – erről a szervezet kommunikációs vezetője tájékoztatta a Magyar Nemzetet. Somody Zoltán kiemelte: számos cég és szervezet nagyobb mértékű felajánlással vagy tárgyi adománnyal segíti azt, hogy a Magyar Vöröskereszt biztosítani tudja a szociális ellátást a nélkülözőknek.

Hozzátette: a lakosságtól jelenleg csak pénzbeli adományt tudnak elfogadni, hiszen a tárgyi felajánlásokat a karitatív szervezetek részvételével működő, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport fogadja. A Magyar Vöröskereszt honlapján ugyanakkor február vége óta fut az Összefogás a koronavírus ellen elnevezésű online adománygyűjtés, amelyet bárki támogathat tetszőleges összeggel. A cél, hogy ötvenmillió forintot összegyűjtsenek; jelenleg 739-en több mint 28,5 millió forintot ajánlottak fel, ez a Magyar Vöröskereszt történetének egyik legsikeresebb adománygyűjtése.

A Katolikus Karitász arról tájékoztatott: a hozzájuk közvetlenül érkező felajánlásokból is tapasztalható, hogy a magánszemélyek mellett vállalkozások is szeretnének segíteni. Tárgyi és pénzbeni adományok mellett szolgáltatást (például fuvarozást) és jelentős kedvezményt nyújtó felajánlás is érkezett, amely szintén segítség lehet ebben a helyzetben.

A hajléktalanok viszont azt tapasztalják, hogy megcsappant az emberek adakozókedve. Egy férfi, aki tegnap délután Budapesten, az Astoria közelében kéregetett, azt mondta, hogy sokkal kevesebben adakoznak; érdekes ugyanakkor, hogy aki mégis, az jobban a zsebébe nyúl, mint általában jellemző. A férfi közölte, hogy ugyanezt tapasztalja több sorstársa is, akiket ismer. – Évente ötven könyvet el szoktam tudni adni, most viszont teljes az érdektelenség. Friss Fedél Nélkül újság pedig három hete nincs is, most is egy tavalyi számot árulok. Nem könnyű a helyzetünk nekünk sem – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.