Karácsony Gergely főpolgármester kormánypárti politikusokkal folytatott levelezésrészletekkel próbálja hárítani a fővárosi önkormányzat felelősségét a Pesti úti idősotthon tömeges koronavírus-fertőzéseivel kapcsolatban. Karácsony a pénteki Facebook-bejegyzésében írta, hogy három hete kérik a kormány illetékeseit, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül. A főpolgármester az álláspontját alátámasztó legfontosabb dokumentumnak nevezte a Népegészségügyi Főosztály rendelkezését arról, hogy a kórházaknak nem kell negatív Covid-19 tesztet kérniük másik intézményekből beérkező betegektől. Karácsony azt emelte ki, hogy a kormányhivatal szerint szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése amikor másik intézménybe küldik őket, ám a hivatal valójában arra kérte a kórházakat, hogy feleslegesen ne nehezítsék a betegfelvételt. Karácsony azt állította, a főváros ezért kezdte el saját forrásból az idősotthonokban élő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását.
Továbbra is a felelősséget hárítaná Karácsony
A főpolgármester kormánypárti politikusokkal folytatott levelezésrészletekkel hárítaná a felelősséget.
Mint ismert, a koronavírus fertőzésnek elég markáns tünetei vannak, a teszteket alapesetben csak a magas láz, az erős köhögés és a légszomj megléte esetén végzik el. A Pesti úti idősotthonban – ahol már közel kétszáz fertőzöttet regisztráltak – most egyébként is megvizsgálják a gondozottakat, miután Müller Cecília országos tisztifőorvos átfogó ellenőrzést rendelt el. Amennyiben Karácsony Gergely valóban elrendelte a tesztelést, az kevéssé hatékonyan működhetett, hiszen a Pesti úti intézményből került ki a budapesti fertőzöttek közel egynegyede.
Az Origo úgy tudja, már nyolcan haltak meg az idősotthon lakói közül. A Magyar Hírlap szerint pedig csupán néhány órája volt felkészülni az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet munkatársainak, hogy fogadni tudják az intézményből érkező idős betegeket, akik közül csütörtökön 126, pénteken további 56 gondozottat vittek kórházba Covid-19, illetve annak gyanúja miatt. Az intézményben történt tömeges megbetegedések miatt azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte az országos tisztifőorvos a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot. Az intézmény minden dolgozójának pedig képzést tartanak egyebek mellett a fertőtlenítőszerek használatáról és a fertőtlenítés hatékony módjáról, mivel az ellenőrzés során hiányosságok derültek ki ezek terén.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIsmét áldozatot követelt a tűz Tolna vármegyében
A családi házban pusztító lángokat tizenhét tűzoltó fékezte meg.
Egyre több Soros-fióka bukkan fel Magyar Péter mellett
Az egyik EP-jelölt egy alapítvány „menekült mentora” volt.
Hiába próbálták meg elvenni a nézők kedvét, hatalmas siker a Most vagy soha!
Eddig kétszázezren voltak kíváncsiak a Petőfi-filmre.
Köszönjük a Magyar Honvédség áldozatos munkáját!
Ma van a magyar honvédelem napja
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási viharok lesznek Magyarországon - mutatjuk, mikor
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
Magyar Péter számára hirtelen fontos lett a magánélet védelme
4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Az ETO Vasas elleni győzelme feljutást érhet
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIsmét áldozatot követelt a tűz Tolna vármegyében
A családi házban pusztító lángokat tizenhét tűzoltó fékezte meg.
Egyre több Soros-fióka bukkan fel Magyar Péter mellett
Az egyik EP-jelölt egy alapítvány „menekült mentora” volt.
Hiába próbálták meg elvenni a nézők kedvét, hatalmas siker a Most vagy soha!
Eddig kétszázezren voltak kíváncsiak a Petőfi-filmre.
Köszönjük a Magyar Honvédség áldozatos munkáját!
Ma van a magyar honvédelem napja