A fővárosban 67 százalék a hajléktalan-férőhelyek kihasználtsága, továbbra is van elegendő hely. Álhír tehát az a sajtóban megjelent állítás, hogy frissen utcára került emberek ezrei jelentek meg a fővárosi hajléktalanellátásban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a 24.hu cikkére reagálva, amit a 444.hu is megosztott.
Van a hajléktalanoknak elég férőhely a fővárosi szállókban
A veszélyhelyzet március 20-i kihirdetése óta március 23-án volt a legmagasabb a hajléktalan-férőhelyek kihasználtsága a fővárosban, ami ekkor is csupán 71,9 százalékos volt.
A balliberális portálok szerint a fővárosi hajléktalanellátó rendszerben már érzik a koronavírus hatását, a szállókon ugyanis megjelentek olyanok, akik korábban elsősorban munkásszállásokon, esetleg olcsóbb albérletben laktak. Azt is állították, hogy „a kormányzati elvárás szerint egy ágy 3-4 négyzetméter területet igényelhet a járvány ideje alatt; ez a fővárosi gyakorlatban információink szerint jelenleg kétméteres távolságot jelent, ami komoly változás a korábbi, zsúfoltabb állapothoz képest. És mivel a szállások egyre kevéssé zsúfoltak, egyre kevesebb hellyel működnek, és úgy tudjuk, felvételi stop is érvényben van több szállón.”
Az Emmi részletes tájékoztatása szerint a veszélyhelyzet március 20-i kihirdetése óta március 23-án volt a legmagasabb a hajléktalan-férőhelyek kihasználtsága a fővárosban, ami ekkor is csupán 71,9 százalékos volt. „A hajléktalan emberek életformájukból és jellemzően legyengült egészségi állapotukból adódóan az új koronavírus kiemelt rizikócsoportját képviselik, így elengedhetetlen, hogy a hajléktalanellátásért felelős önkormányzatok nagyobb figyelmet fordítsanak erre. A szociális alapszolgáltatásokra vonatkozóan, így a hajléktalanok nappali intézményére és az utcai szociális munkát nyújtó szolgálatok működésére kiterjedően is, az Emmi és a járványügy útmutató megjelentetésével segíti a hajléktanellátásért felelős önkormányzatok, a szolgáltatók, az intézmények munkáját” – írta a tárca.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMenczer Tamás: A sok rossz hír között van egy jó is
Ha mindannyian ott leszünk június 9-én, akkor győzni fogunk! – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Megölte volt feleségét egy férfi Füzesabonyban
Hiába akart új életet kezdeni a fiatal nő, volt férje megtalálta.
Orbán Viktor újabb magyar városban tűnt fel
Sopron után Kapuváron járt a miniszterelnök.
Ezek a legnépszerűbb szakmák idén Magyarországon
Megkezdődtek a szakmai vizsgák a technikumokban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak az újabb részletek az újpesti gyurcsányista lakásmutyiról – videó
Szakértő: A Robert Fico elleni merényletben a békepártiságot és a keresztény értékeket érte támadás
Felismered egy idézetből, melyik filmre gondoltunk? Kvíz
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Éktelen sikoltozásba kezdett Ryan Reynolds és Blake Lively kislánya apja népszerű alakítása miatt
Elszabadul a pokol
Órákig küzdöttek Robert Fico életéért + videó
Nézőcsúcs és hihetetlen dráma a Fradi-Paks kupadöntőn
Videón Robert Fico merénylőjének vallomása
A Liverpool Szoboszlaival tett bejelentést, aki reagált a Paks kupasikerére
Miért cserélte le a Fradi edzője a csereként beküldött Lisztest a döntőben?
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMenczer Tamás: A sok rossz hír között van egy jó is
Ha mindannyian ott leszünk június 9-én, akkor győzni fogunk! – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Megölte volt feleségét egy férfi Füzesabonyban
Hiába akart új életet kezdeni a fiatal nő, volt férje megtalálta.
Orbán Viktor újabb magyar városban tűnt fel
Sopron után Kapuváron járt a miniszterelnök.
Ezek a legnépszerűbb szakmák idén Magyarországon
Megkezdődtek a szakmai vizsgák a technikumokban.