Nem adják fel, ehelyett megkerülik Karácsony Gergely főpolgármestert azok a kormánypárti polgármesterek, akiknek kerületében egy méter utat sem újít fel a főváros a következő négy évben. Nem nyugszanak bele a méltatlan fővárosi döntésbe, és a kormányhoz fordulnak segítségért. Amennyiben az „elkaszált” útszakaszokra kormányzati forráshoz jutnak, a támogatás felhasználásába nem szólhat bele a főpolgármester, de a munkálatok megkezdéséhez mindenképpen szükség lesz az engedélyére.
Érdekes, hogy Budapest összes kerülete közül Zugló kapja toronymagasan a legtöbb forrást: közel ötmilliárd forintból épülhetnek utak ott, ahol Karácsony korábban polgármester volt és ahol él. Párbeszéd indult néhány kerület és a kormány képviselői között – tudta meg a Magyar Nemzet Rákosmente országgyűlési képviselőjétől. Dunai Mónika ugyanis indokoltnak látja azoknak az utaknak a felújítását, amelyeket a főpolgármester nem támogat. – Az elmaradt beruházások a közlekedésünket gyorsították, illetve a biztonságunkat garantálták volna, ilyen a többi mellett egy jelzőlámpás csomópont is – mondta. – Valóban lobbizunk, egyelőre nem szeretném elkiabálni, de van rá esély, hogy a főváros kikerülésével kormányzati forrásokra tudunk találni. Egyeztettünk Gulyás Gergely miniszterrel és Horváth Tamás polgármesterrel az ügyben. Nyilván az elképzelésünket még a költségvetésen is át kell vinni, de azon vagyunk, hogy ha ezeket a pénzeket nem kaptuk meg a fővárostól, akkor megkaphassuk a kormánytól – magyarázta terveiket Dunai.

Mindezt Szatmáry Kristóf, a XVI. kerület országgyűlési képviselője is megerősítette a Magyar Nemzetnek. Elmondta, valóban vannak ilyen törekvéseik, de a költségvetés tárgyalásán sok minden múlik. A kormány mindenesetre megpróbál valamilyen segítséget nyújtani a főpolgármester által büntetett négy kerületnek, hogy megvalósíthassák a korábban tervekkel előkészített projektjeiket. Egy gátja lehet a felújításoknak, mégpedig az, hogy fővárosi kezelésben lévő utakról van szó, így a főpolgármester beleegyezése szükséges ahhoz, hogy a kerület saját maga újíthassa fel azt.