Azt mondta, remélhetőleg a járványügyi helyzet lehetővé teszi majd, hogy megtartsák az államalapítási rendezvényeket. De – tette hozzá – a kormánynak azt is mérlegelnie kell döntésekor, hogy a gazdaság újraindítása szempontjából a rendezvények megtartása azokban a szektorokban – a zeneiparban, a szolgáltatóiparban, a rendezvényszervező iparágban – jelenthet segítséget, ahol az elmúlt hetekben komoly problémák keletkeztek.

Íme Karácsony Gergely ígéretei, amelyekből soha nem lett semmi
Vagy elsunnyogta, és végül elfelejtődött, vagy olyan botrányba került miattuk, hogy attól visszhangzott az egész hazai sajtó.