– Már a 2022-es országgyűlési választásra hangol a főváros vezetése a korrupciós vizsgálóbizottság létrehozásával, a testület jelentésének a határideje is ezt bizonyítja – reagált Tarlós István a Magyar Nemzetnek arra, hogy a főváros a korábbi ciklus döntéseit vizsgáló bizottságot állított fel, az ellenzéki politikusok és sajtójuk pedig korrupciógyanús ügyekről beszélnek. A volt főpolgármester szerint Karácsony Gergely főpolgármesternek nem sok fogalma lehet az előző öt évről, mivel alig járt be a Fővárosi Közgyűlés üléseire, és bizottsági tagként olyan szerződéskötést is megszavazott, amit most kivizsgáltatna. – A testület létrehozásának célja az, hogy az elkövetkezendő másfél-két évben a baloldal a hozzá köthető gyanús ügyeket a kormánypártokra hárítsa – tette hozzá.
A volt főpolgármester az ATV-ben egy ironikus felajánlást is tett. Közölte: ha a bizottság vele kapcsolatban felfedez korrupciós pénzt, azt azonnal átutalja Karácsony pártjának, a Párbeszédnek. A volt főpolgármester szerint a bizottság napirendjén szereplő nyolc ügy közül több még Demszky Gábor idejére esik, egy része pedig Karácsony Gergely főpolgármester korábbi, polgármesteri tevékenységét is érinti. – A 4-es metró valamennyi szerződését az MSZP–SZDSZ kötötte. Parkolási szerződést csak kerületi vezetők írtak alá, így ebben csak a helyi önkormányzatok, például Zugló ügyeit lehet vizsgálni. A 3-as metró felújítását nyugodtan megnézhetik, vállalom, az a mi beruházásunk volt – jelentette ki a volt főpolgármester. – A biodómprojektet a Gyurcsány-kormány volt minisztere, Persányi Miklós vezényelte le, akit én a helyén hagytam. Az e-jegyrendszer kapcsán pedig magam tettem feljelentést, az ügynek személyi konzekvenciái is voltak. A Bálnát hét perrel együtt örököltük 2010-ben, végül eladtuk az államnak. A patkányirtás ügyében nem dönthettem, azt soha nem tárgyalta a Fővárosi Közgyűlés, ez bizottsági kompetencia volt, aminek Karácsony Gergely is tagja volt kerületi polgármesterként. Karácsony ráadásul igennel szavazott a mostani cég megbízására és a Bábolna Bio Zrt. leváltására. A Rácz fürdő projektjét pedig a korábbi, 2010 előtti fővárosi vezetés gondozta, amiben szerepet kaptak a most letartóztatott Széchenyi bankosok is – sorolta Tarlós István.