– A rendszerváltás óta nem történt olyan gyalázat, amit a Jakab Péter által vezetett Jobbik tett Sneider Tamással. Példátlan és jogellenes is, hogy egy párt a saját színeiben politizáló parlamenti alelnököt eltávolítsa pozíciójából – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Varga-Damm Andrea. A jobbik országgyűlési képviselője arra reagált, hogy Jakab hétfői Facebook-bejegyzésében a Fideszt hibáztatta azért, hogy a Sneider utódjának jelölt Brenner Koloman (Jobbik) nem kapott többséget a honatyáktól az Országgyűlés alelnöki tisztségére.
Úgy tudjuk, a házbizottsági ülésen Kocsis Máté, a kormánypárt frakcióvezetője jelezte, hogy a Fidesz annyi szavazatot ad, amennyi elég az egyszerű többséghez, amennyiben a baloldal is támogatja Koloman alelnökké választását.
– Azonban a Jobbik nem végezte el a szükséges pártdiplomáciai munkát, és azt remélték, hogy a sült galamb a szájukba repül. A házbizottsági ülésen jelen lévő Szilágyi György továbbíthatta volna Kocsis szavait a Jobbik vezetőinek – fogalmazott Varga-Damm. A képviselőnő arra is kitért, hogy az ülésről távozó Jobbik-frakció több tagja, köztük Jakab Péter pártelnök, burleszkbe illő módon először a kormánypárti honatyákon kérte számon, amiért nem választották meg Brennert a T. Ház alelnökének; egyedül maga Brenner kapott észbe, és kezdte a baloldali padsorokban ülő képviselőket bírálni a Jobbik számára kedvezőtlen eredmény miatt.
– Nagyobb szerénységgel el tudtuk volna érni, hogy megválasszák Sneider utódjaként – hangsúlyozta Varga-Damm Andrea, aki arra is emlékeztetett, hogy Brenner Koloman is tagja volt annak a testületnek, amelyik Sneidert visszahívta, őt pedig felszólította a mandátuma visszaadására.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt