Vasalódeszka-gate: a Klebelsberg Központ nem ért egyet a büntetéssel

A Makói József Attila Gimnázium intézményvezetője és tankerületi vezetője kemény büntetést szabott ki az iskola tornatanárára, aki balesetveszélyes gyakorlat bemutatására ösztönözte a tanulókat sörivás közben. A Klebelsberg Központ szerint a pedagógus túl kemény büntetést kapott, ám nincs érdemi beleszólásuk az ügybe.

2020. 06. 13. 19:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A viccnek szánt videót hamar felkapta az internet, ám Vezsenyi munkáltatóinak már kevésbé tetszett: a tanárt ideiglenesen eltiltották, azonban minden egyes napra el kellett készítenie a csoportjainak szánt gyakorlatsorokat, majd azokat el kellett küldenie a tankerületnek és az intézményvezetőnek – ám értelemszerűen azokat nem tudta felhasználni munkájához. A Klebelsberg Központ nemrég közölte, amikor az ügy tudomásukra jutott, kérték a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert nem értenek egyet az eljárással, ám a tankerületi igazgató ezt nem tette meg.

A Magyar Nemzet információi szerint június 15-ével távozhat posztjáról a tankerületi vezető. Az Emberi Erőforrások Minisztériumát kerestük kérdéseinkkel, de egyelőre hivatalosan nem erősítették meg értesüléseinket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.