Viharosan ért véget a június

Debrecenben egy fába villám csapott, rádőlt a nagyfeszültségű villanyvezetékre, 65 ezer lakó maradt áram nélkül.

Végh Attila
2020. 07. 01. 6:14
Heves zivatarokkal érkezett a hidegfront Fotó: MTI/Varga György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt az idei júniusi, a biztosítók által már kifizetett összegek, kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot – tette közzé becslését a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A biztosítókhoz a múlt hét végéig több mint harmincnégyezer lakossági bejelentés érkezett, amelyek alapján a hárommilliárd forintot megközelítő kárráfordítással lehet számolni. Ebben az összegzésben még nincsenek benne a hétvégén főként Miskolc és Eger környékén pusztító felhőszakadás következményei. Az addigi bejelentések túlnyomó része Budapestről, illetve Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács, Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár megyéből érkezett.

A vállalati, ipari, állami, önkormányzati vagyont érintő, több mint háromezer bejelentés nyomán kifizetendő összegek – a Mabisz összesítése szerint – további több mint kétmilliárd forintot tehetnek ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.