A napjainkban pusztító folyamatokat csak összefogással tudjuk megállítani, mivel egyes gazdag országokban élő emberek elégedetlen, igénytelen népcsoportjai féktelen önzésükben pusztítanak, és nem tartják tiszteletben még az életet sem – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, Budakalászon.
Soltész Miklós a Szent Imre közösségi ház átadásán arról beszélt, hogy Szent István király példája ma is kötelezi a magyarokat, mivel meg kell védeniük örökségét, és vissza kell verniük az országuk, értékeik és kereszténységünk elleni támadásokat. Hozzátette, hogy Magyarország kormánya ezért is támogatja a közösségi épületek megújítását, építését. Ezért támogatta 130 millió forinttal a Szent Imre közösségi ház megvalósítását egy olyan közösségnek, amely méltó utódja azoknak a bátraknak, akik 1963–65 között, a legnagyobb magyarországi keresztényüldözés közepette, templomot mertek építeni Szent István tiszteletére – fűzte hozzá az államtitkár.
A bruttó 210 négyzetméteres alapterületű, kétszintes épület a Szent Imre KözössÉgi Ház nevet kapta. A földszinten kialakítottak egy rendezvénytermet, a tetőtérben pedig egy kisebb helyiséget, amely csoportfoglalkozások helyszínéül szolgál. Göbl Richárd Budakalász polgármestere elmondta, hogy a település kezdeményezte egy katolikus óvoda építését, ezt a Szent Kereszt Felmagasztalása templom mellett, a korábban lebontott vasútsori óvoda helyén szeretnék megvalósítani.