Az Origónak nyilatkozva Kovács László korábbi MSZP-elnök leszögezte, pártjának nem lenne szabad támogatnia a baloldal antiszemita megnyilvánulásairól ismertté vált borsodi jelöltjét. A szocialisták egykori befolyásos politikusa ezt azzal indokolta, hogy Bíró László személye elfogadhatatlan, és az egész ügy árt pártja megítélésének. Újabb baloldali véleményformáló fogalmazott meg rendkívül súlyos bírálatot a baloldal elvtelen politikájával szemben.
„Az antiszemitizmus összes, legyen az nyílt, vagy burkolt, formáját elítélem. Az ilyen kijelentésekkel nem tudok azonosulni” – nyilatkozta Kovács László az Origo megkeresésére.
„Árt az MSZP megítélésének”
A szocialisták korábbi elnöke saját pártjára, és politikai felelősségére is kitért a Bíró-ügy kapcsán: úgy látja, ilyen jelölt mögé nem szabad felsorakozni.
Véleményem szerint az MSZP-nek nem lenne szabad támogatnia Bíró László indulását
- fogalmazott a szocialisták egyik legismertebb politikusa. Szavai azért is meglepőek, mert a baloldali politikusok közül éppen párttársa, Kunhalmi Ágnes állt ki elsőként a zsidózó jelölt mellett. A MSZP újdonsült társelnöke amellett, hogy elment a jobbikos politikus tiszaújvárosi kampányeseményére, egy támogató videóüzenetet is közreadott. Ebben úgy fogalmazott, hogy „Bíró Lászlónak hívják a mi jelöltünket, a mi közös jelöltünket.”
Kovács László a beszélgetés során érintette Bíró korábbi vállalkozásának zűrös pénzügyeit. Mint ismert, több varrónő a nevét és az arcát vállalva azt állította, hogy a baloldal borsodi jelöltje nem fizette ki bérüket, majd miután szóvá tették ezt, megfenyegette őket. „A jelölt pénzügyeivel kapcsolatos tisztázatlan körülmények az antiszemita megnyilvánulásaihoz hasonlóan elfogadhatatlanná teszik személyét és ártanak az MSZP megítélésének is” – értékelte a fejleményeket a szocialista párt egykori befolyásos politikusa.
Elvtelenség, identitásvesztés
Sorra érkeznek a baloldalról a keményebbnél keményebb kritikák az antiszemita jelölt körül kialakult baloldali egységfront miatt. Legutóbb Schiffer András, az LMP alapítótagja, korábbi elnöke mondta el véleményét az ügyről. „Az egész baloldal elvtelenségét mutatja az egy-két éve még zsigeri antiszemita kijelentéseket tevő Bíró László jelölése” – fogalmazott.