Százmillió forintos terhet jelent a városnak a közgyűlést tavaly óta 8:7-es arányban uraló balliberális koalíció ténykedése, az elkerülhető kiadások miatt futó városi fejlesztésekről kellett részben lemondanunk, miközben a veszélyhelyzet kezelésére létrehozott soron lévő tartalék gyakorlatilag elfogyott – nyilatkozta lapunknak Nagykanizsa Fidesz–KDNP-s polgármestere. Balogh László ezt azért is nagy gondnak tartja, mert Magyarország és így a hazai önkormányzatok is a koronavírus-járvány második hullámával küzdenek.

Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény
Hétfőn kiderült, hogy az előadások árának akár közel egyharmadát engedik el a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a DK-tagok számára.