A kormány továbbra is javasolja, hogy a budapesti városvezetés éljen a kormányzati segítséggel, és közösen tegyék lehetővé, hogy a 60 milliárd forintos megtakarításból 10 milliárd forintot a fővárosi önkormányzat 50 vadonatúj, környezetbarát trolibusz beszerzésére fordítson – írta a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Emlékeztettek: a kormány a fővárosi önkormányzat helyett kész magára vállalni a főpolgármester által javasolt és általa a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa elé beterjesztett budapesti városfejlesztések megvalósítását.
A kormány e javaslata 60 milliárd forinttal tehermentesíti a budapesti költségvetést, 60 milliárd forint megtakarítását és más célra felhasználását teszi lehetővé a fővárosi önkormányzatnak – közölték.
A Miniszterelnökség a kommünikében úgy fogalmazott: csütörtökön „meglepetéssel értesültünk arról a vélekedésről, hogy a kormány ne biztosítaná a városvezetés az által trolivásárlásra kért 3 milliárd forintot, és hogy a kormány ne támogatná a fővárosi járműcserét”. Azt írták: a főpolgármester 3 milliárd forint támogatást kér, ezzel szemben a kormány 60 milliárd forintos támogatást ajánl a fővárosnak. A kormányzati segítség és tehermentesítés okán felszabaduló 60 milliárd forintot a főváros teljesen szabadon használhatja fel, saját döntései szerint.
„A kormányzati javaslat továbbra is egyértelmű: 60 milliárdos segítség, 60 milliárdos tehermentesítés és spórolás, és a felek minél előbb üljenek asztalhoz, hogy megállapodjanak a részletekben” – áll a közleményben.
A Miniszterelnökség hangsúlyozta: a kormány továbbra is támogatja a környezetbarát fővárosi járműcserét.
Az elmúlt években a főváros a kormányzat által biztosított támogatásból 73 új villamost és 57 új trolibuszt tudott beszerezni – emlékeztettek, azt is közölve, hogy a villamosok közül „hét szerelvény hónapok óta a garázsban vesztegel”, mert a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új vezetése azokat „képtelen forgalomba állítani”.
A Miniszterelnökség „a budapestiek érdekében” arra kérte a főpolgármestert: intézkedjen, hogy „senki ne szabotálja tovább az új villamosok forgalomba állítását”.