Sarcokkal „kezelte” a járványhelyzetet a baloldal

Segítségnyújtás helyett számos baloldali vezetésű önkormányzat inkább további sarcokkal sújtotta a koronavírus-járvány miatt sérülékenyebb gazdasági helyzetbe került lakosokat és vállalkozásokat. A sokakban felháborodást keltő rendelkezések között az önkormányzati lakások lakbéremelése, jelentős fizetéscsökkentések, csoportos létszámleépítés, valamint többszörösére emelt közterület-használati díjak is szerepelnek. Budapest főpolgármestere már korábban bejelentette, hogy a nagyobb cégek megsarcolásából fedezné a bajba került szektorok újraindítását.

2020. 10. 28. 15:24
null
A fővárosi operatív törzs vezető tagjai, Karácsony Gergely főpolgármester és két helyettese, Tüttő Kata és Gy. Németh Erzsébet Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számos baloldali vezetésű városban és fővárosi kerületben is adót emelt az önkormányzat, vagy új adókat vezettek be a járvány alatt, ezzel is nehezebb helyzetbe hozva a lakókat és a vállalkozásokat. Az egyik legnagyobb pluszterhet a budavári vendéglátósokra vetette ki a V. Naszályi Márta (Párbeszéd) vezette önkormányzat, ahol a közterület-használat díja egyes teraszok esetében több mint háromszorosára nő november elsejétől. Például a Várkert Bazár és a Batthyány tér környékén egy négyzetméternyi teraszhely bérlése hatezerről 21 ezerre emelkedik, amennyiben minden nap üzemel az adott egység. Továbbá V. Naszályiék a Várban tervezett állami, céges és magán beruházásokat is megdrágítanák egy új rendelettel, amellyel az elhúzódó építkezésekkel fizettetnek magasabb közterület-használati díjat.

A vállalkozások újabb sarcokat kaptak a nyakukba az I. kerületben is

A DK-s Niedermüller Péter vezette Erzsébetvárosban az építményadó összegét emelték meg, Kispesten pedig Gajda Péter MSZP-s polgármester egyszemélyi döntési jogkörével élve fogadta el azt a módosított piacüzemeltetési szabályzatot, amely az árusító asztalokra vonatkozó napi helyhasználati díját nagyjából harminc százalékkal emelte meg, ahogyan a Wekerlei kispiac áruda egyszeri térítési díját is. A baloldali többség arról is döntött, hogy az építményadó összege kilencszázalékos emelést követően 1700 forint legyen négyzetméterenként.

Miskolcon radikális – átlagosan 44–98 százalék között – önkormányzati lakbéremelést hajt végre a Veres Pál-féle városvezetés a következő három évben, és további teherként több havi kauciót fizettetnek ki visszamenőleg a bérlőkkel. De szeptember elsejétől a közösségi közlekedés jegyárai is drágultak 17, a bérleteké pedig tíz százalékkal. A szeretteiket gyászoló lakosokat sem kímélték: a temetkezési díjak 25 százalékkal lettek magasabbak. Mindeközben a város egyik nagyobb munkaadójánál, a Miskolc Holding Zrt.-nél az összes munkavállaló bércsökkentését rendelték el, akik között van, aki akár ötven százalékkal kevesebbet vihet haza. Az exjobbikos Mirkóczki Ádám vezette egri önkormányzat az idegenforgalmi adó tízszázalékos megemelésével még a járvány előtt vetett ki sarcot az ágazat vállalkozóira, a pandémia kitörése után pedig a behajtási engedélyek árát is megemelték a belvárosban. Ózdon Janiczak Dávid (Jobbik) és baloldali szövetségesei május elsejétől 25 százalékkal csökkentették az óvónők és a kulturális ágazatban dolgozók fizetését.

Gyöngyösön megemelték az önkormányzati lakások lakbéreit, a momentumos vezetésű Baján pedig leépítés kezdődött az önkormányzatnál, amelyet a helyiek politikai tisztogatásnak tartanak. Abán, ahol a szintén baloldali a polgármester, az önkormányzat gyakorlatilag kétszeresen fizettette meg a lakosokkal a 2019-es év adóterheit. Budakalászon a kisgyermekes családok életét nehezítették meg azzal, hogy bölcsődei gondozási díjat vezettek be a járvány elején.

Pomáz baloldali vezetése nem képes működtetni azt a két kisbuszt, amelyet az előző fideszes vezetés a helyi közlekedés megsegítésére vásárolt, így felmerült, hogy eladnák a járműveket. Vác baloldali polgármestere, Matkovich Ilona százszázalékos fizetéscsökkentést rendelt el egyes önkormányzati dolgozóknál áprilisban. Gödöllőn pedig Gémesi György a válság idején a városházát és irodahelyiségeit bővíti, miközben az önkormányzatok kivéreztetéséről beszél a nagy nyilvánosság előtt. Az önkormányzat egy új terepjárót is beszerzett a pandémia alatt, amelyet a baloldali polgármester használ.

Újraindítás sarcból

Karácsony Gergely főpolgármester válságkezelése is jól illeszkedik a baloldali önkormányzatok gyakorlatába. A főpolgármester a hónap elején jelentette be, hogy a városháza félszázalékos, úgynevezett újraindítási adó bevezetésén gondolkozik, amelyet az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük egészen addig, amíg Budapest ki nem jut a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból. A városvezetés a válságkezelő hozzájárulást azoknak a szektoroknak a szereplőitől várja, amelyeket kevésbé viselt meg a járvány.

Érintett ágazat lehet például a feldolgozó- és az energiaipar, a hulladékipar, a kereskedelem, a gépjárműjavítás, valamint a logisztika, a kommunikáció és a pénzügyi szféra. Az ötlet hallatán több érdekképviselet ellenérveket hangoztatott, ahogy a kormányzat több szereplője is élesen bírálta az elgondolást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.