Beismerte a perelőkészítő ülésen a 23 éves K. Dániel, hogy tavaly december 30-án Kőbányán, a Harmath utca egyik bérházában megölt egy háromgyermekes családanyát, valamint azt is, hogy gyermekpornográf fotókat tárolt a telefonján, illetve számítógépén. Azt azonban tagadta, hogy karácsonykor megerőszakolta 12 éves féltestvérét, ezért a bíró tárgyalásra utalta az ügyet, és azonnal megnyitotta a bizonyítási eljárást. A vádlott bizonyítottság esetében akár tényleges életfogytiglani fegyházat is kaphat.
A Fővárosi Törvényszéken zajló perben K. Dánielt tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia bűntettével, valamint aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség.
A vád lényege szerint K. Dániel 2019. december 30-án a késő délutáni órákban becsöngetett a kőbányai, Harmath utcai társasházban lakó első emeleti szomszédjához, hogy az ott lakó 14 éves kislány megerőszakolásával és bántalmazásával kapcsolatos vágyát kiélje. Amikor a kislány 42 éves édesanyja az ajtót résnyire kinyitotta, a férfi belökte azt, és a korábban magához vett bozótvágó késsel legalább 26 alkalommal megszúrta, illetve megvágta a nőt, miközben a gyerekek a szobába menekültek.

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu
Mivel a sértett és gyermekei segítségért kiabáltak, a vádlott végül felhagyott eredeti tervével és elmenekült a helyszínről. Az asszony viszont a kórházba szállítását követően életét vesztette.
K. Dániel még aznap a BRFK-ra küldött elektronikus levélben beismerte a szörnyű gyilkosságot, majd elfogták a XVII. kerületben.
A vádlott notebookján és mobiltelefonján 18 év alatti lányokról készült pornográf felvételeket tartott, továbbá azzal is vádolják, hogy szexuális cselekményre kényszerítette kiskorú féltestvérét, a gyermeket karácsony estéjén megerőszakolta.
Az előkészítő ülésen ismertették a vádat, majd a vádlott részleges beismerése miatt magát a bizonyítási eljárást is megkezdték, a vádlott nyomozati vallomásainak ismertetésével. Ezt követően a vád és a védelem képviselője előterjesztette bizonyítási indítványát.