A Magyar falu program keretében a kormány csakúgy, mint tavaly, idén is pályázatot hirdetett a temetők infrastrukturális feltételeinek javításáért az ötezernél kevesebb állandó lakost számláló települések részére. – A szeptember 10-i határidőig benyújtott kérelmek áttekintése, értékelése megkezdődött, az eredményhirdetés november elejéig megtörténik – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár megkeresésünkre elmondta: az érdeklődés országszerte rendkívül nagy. Jellemzi ezt, hogy már a múlt évben is 217 egyházi közösség és 365 önkormányzat kapott segítséget a tulajdonában lévő temetők rendbehozatalához, fejlesztéséhez. A kormánybiztos szerint ravatalozók építésére, felújítására nagyobb az igény, de jól látható, hogy folyamatosan növekszik azoknak a közösségeknek a száma is, amelyek urnafalat, kolumbáriumot alakítanának ki a településükön. A beérkezett kérelmek alapján utak, járdák építésére, felújítására, illemhelyek kialakítására, hulladéktárolók létrehozására, illetve a sírkertek bekerítésére is sokan számítanak. Más helyeken parkosítanának vagy éppen parkolóhelyeket alakítanának ki. Az akadálymentesítés is több helyütt felbukkant a pályázatokban.
A kormánybiztos hangsúlyozta lapunknak: a helyi törekvések a döntőek, és figyelmet fordítottak arra is, hogy megőrizzék a régi falusi temetők jellegzetességeit, hagyományait. Pályázhattak az önkormányzatokon kívül az egyházak is, hiszen sok vidéki településen a felekezetek a fenntartók. – Az egyházi közösségeknek és az önkormányzatoknak szóló pályázati felhívás egyik fontos célja, hogy elősegítse a falusias településkép, a vidéki épített környezet megőrzését – mondta Gyopáros Alpár.
Megkérdeztük a kormánybiztost, összességében milyen horderejű beruházásokról lesz szó, s vajon ennek kapcsán kellően érvényesül-e majd a fogyasztóvédelem és a gazdasági
verseny a kivitelezők között. Gyopáros Alpár úgy válaszolt: az önkormányzatok kétmilliárd forint, az egyházi közösségek pedig egymilliárd forint felhasználására számíthatnak a közeli időkben. Hozzátette: a vállalkozók kiválasztása – a hatályos jogszabályok megtartásával – a kedvezményezett önkormányzatok és egyházak
döntése, felelőssége lesz.