A védőnők szolgálati díjazása 2010 és 2018 között 257 ezer forintról 358 ezer forintra nőtt, ezen belül egy védőnő átlagos fizetése 153 322 forintról mostanra 257 128 forintra emelkedett. Az alapellátásban dolgozó háziorvosok, gyermekorvosok és fogorvosok keresete 70 százalékkal nőtt 2010 óta. A minisztérium azt is közölte: az egészségügyi ágazati előmeneteli szabályok hatálya alá tartozó szakdolgozók bére 2019 és 2022 között, négy lépcsőben 72 százalékkal emelkedik.
Az Emmi hangsúlyozta: a kormány döntése értelmében a 2019. július 1-jétől életbe lépett változás során a védőnők is a szakdolgozói bértábla hatálya alá kerültek, így a béremelés összesen a mintegy 81 ezer egészségügyi szakdolgozó (ápoló, szakápoló, diplomás ápoló, asszisztens, szakasszisztens, szülésznő, dietetikus, gyógytornász, valamint nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozó) mellett nagyjából 4000 védőnőt is megillet. A minisztérium tájékoztatása szerint 2019-ben az eredetileg november 1-jétől esedékes nyolcszázalékos béremelést július 1-jén, előrehozottan kapták meg az egészségügyi szakdolgozók. A tárca tájékoztatása szerint 2020. január 1-jén további 14 százalékkal folytatódott a béremelés, 2020. november 1-jén 20 százalékkal, 2022. január 1-jén pedig újabb 30 százalékkal fognak többet kapni a 2018. évi illetménybázishoz képest.
Az Emmi jelezte, hogy kiemelten fontosak a kormány számára azok, akik ápolói pályára készülnek, ezért ezeket a fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatják, és az ápolók lakhatási körülményeit is javítjuk, országszerte megújulnak a nővérszállók és újak is épülnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!