Hozzátette: a helyiekkel közvetlen kapcsolatban lévő és a régió sajátosságait ismerő parlamenti képviselőnek pedig az érintettek bevonásában kellene központi szerepet játszania, ám ha öncélúan vagy politikai okokból bírálja a kormány szándékát, akkor a segítségre szorulók körülményeit nemhogy javítaná, hanem rombolná, ami súlyos etikai kérdéseket is felvetne.
Egy vállalhatatlan ember
Az időközi választás előestéjére széles körű egyetértés alakult ki a baloldali értelmiségi holdudvar körében arról, hogy az ellenzéki pártok által támogatott Bíró László a korábban számos alkalommal hangoztatott antiszemita és rasszista nézetei miatt elfogadhatatlan jelölt. Legélesebben Schiffer András, az LMP egykori frakcióvezetője fogalmazott egy lapinterjúban, amikor azt mondta, hogy Bíró nem tíz, hanem egy-két éve tette gyűlöletkeltő kijelentéseit. – Mikor pártja már Soros Györggyel volt szolidáris és Gyurcsány Ferenccel fotózkodott, nos, ekkor böfögött fel az úriemberből az őszinte, leplezetlen, mélyről jövő, zsigeri rasszista – fogalmazott. Korábban elhatárolódott Bírótól többek között Tamás Gáspár Miklós filozófus, Szél Bernadett független parlamenti képviselő, Somogyi Zoltán, a Political Capital alapítója, valamint a Mazsihisz vallási és világi vezetői is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!