Nemzetközi hisztériakeltés a jogállamisági jelentés

Simicskó István szerint Soros György receptkönyvéből főznek a brüsszeli boszorkánykonyhában.

Csekő Imre
2020. 10. 05. 15:05
SIMICSK Istvn
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője Fotó: Balogh Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A KDNP frakciója támogatja a kormányt abban, hogy az orvosok bérét jelentősen megnöveli – mondta Simicskó István (KDNP) a napirend előtti felszólalásában, egyúttal megköszönte az egészségügyben dolgozók áldozatvállalását.

– Az egészségügy működik, Magyarország dolgozik, és mindeközben Brüsszelben nyílt politikai zsarolást folytatnak – vélekedett Simicskó, aki szerint Vera Jourová a magyar népet becsmérelte amikor beteg demokráciáról beszélt. A képviselő szerint Vera Jourováék a brüsszeli boszorkánykonyhában Soros György receptkönyvéből főznek. – Elővették Brüsszelben a Soros-szótárt, és kettős mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben – mondta a KDNP frakcióvezetője, emlékeztetve rá, hogy szinte csak Soros György által támogatott szervezetek véleményét kérték ki a jogállamisági jelentésben. Simicskó István azt üzente Jourová biztosnak: a kettős mérce helyett önvizsgálatot alkalmazzon.

Válaszában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára nemzetközi hisztériakeltésnek nevezte a jogállamisági jelentést, amivel a harmadszor is kétharmados többséget szerző kormányzat legitimációját akarják aláásni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.