Szijjártó: A WHO nagyra becsüli hazánk járvány elleni védekezését

Az Egészségügyi Világszervezetben egyértelműen nagyrabecsüléssel figyelik Magyarország és a magyar kormány teljesítményét a koronavírus-járvány elleni védekezésben, egyértelmű a szervezet véleménye arról, hogy hazánk kifejezetten jól teljesített a járvány első hulláma idején – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután kedden tárgyalt Tedrosz Adhanom Grebrejeszuszszal, a WHO főigazgatóval a szervezet genfi központjában.

Forrás: koronavirus.gov.hu2020. 10. 13. 13:22
SZIJJÁRTÓ Péter
Genf, 2020. október 13. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszél Magyarország genfi konzulátusának ünnepélyes megnyitásán 2020. október 13-án. MTI/KKM/Király Márton Fotó: KKM/Király Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország az első hullám idején is jól teljesített, és az egészségügyi rendszer felkészültsége alapján minden esélyünk megvan arra, hogy a második hullám idején is jól tudjunk teljesíteni – mondta a tárcavezető.

Fotó: MTI/KKM/Király Márton

Szijjártó Péter tárgyalt Genfben Daren Tanggal, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) új főigazgatójával is. A megbeszélés után elmondta, hogy a szabadalmakat szabályozó nemzetközi ügynökségnél is egyértelműen pozitív vélemény alakult ki Magyarországról.

A hazánk az innovációs világranglistán a harmincadik hely környékén áll, ami kifejezetten jó pozíciónak mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság lélekszámának tekintetében a 92-ik.

– De ezen a jövőben még fogunk javítani. Dolgozunk azon, hogy a földrajzi eredetjelzők minél szélesebb körben védelemre legyenek jogosultak, hiszen az élelmiszeripari és mezőgazdasági termékek szempontjából – például a tokaji, a csabai, a gyulai –, vagy más ipari tevékenységek (herendi) vonatkozásában Magyarország számára ez gazdaságilag rendkívül fontos – mondta Szijjártó Péter.

Fotó: MTI/KKM/Király Márton

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.