Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén az ellenzék is megszavazza a rendkívüli jogrend meghosszabbítását
– írja az Index.hu. Ismert, az ülés összehívását Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kezdeményezte a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről szóló előterjesztés mielőbbi elfogadásáért. Eszerint a kormány által szerdán tizenöt napra kihirdetett rendkívüli jogrendet kilencven nappal hosszabbítanák meg a védekezéshez szükséges gyors döntéshozatal céljából. Az előterjesztésben a kormány rögzítette azt is, hogy a veszélyhelyzet fennállásának szükségességét folyamatosan felülvizsgálja. Ismert: a baloldal korábban diktatúrát emlegetve nem szavazta meg a rendkívüli jogrendet, sőt az önmagát objektívnek mondó ellenzéki médiával karöltve, náci párhuzamot vonva felhatalmazási törvényként emlegette az azt lehetővé tevő jogszabályt. A veszélyhelyzet kilencvennapos konszenzusos meghosszabbításáért a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön hétpárti egyeztetést hívott össze. „Arra kérjük a baloldali pártokat és baloldali politikusokat, támogassák a javaslatot! Tavasszal nem számíthattunk rájuk, akkor nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, külföldön támadták Magyarországot, és még kamuvideót is készítettek a magyar egészségügy lejáratására.
Ez most nem a politikai viták ideje! Vigyázzunk egymásra!” – írta az egyeztetés után Kocsis Máté a közösségi oldalán.

Az MSZP országgyűlési képviselője, Harangozó Tamás már ezt követően közölte, hogy mivel a Fidesz kérés nélkül rögzítette a javaslatba az ellenzék korábbi, kilencvennapos korlátra vonatkozó javaslatát, támogathatónak tartják az előterjesztést.
Az Index.hu megkeresésére az LMP-s Keresztes László Lóránt frakcióvezető azt mondta: mivel a beterjesztett és előtte egyeztetésre bocsátott törvényjavaslat a veszélyhelyzetben hozott rendeletek kilencvennapos meghosszabbítására ad csak felhatalmazást a kormánynak, ezért a zöldpárt képviselői támogatni fogják annak elfogadását.
A Jobbik pedig úgy nyilatkozott, hogy mivel szerintük a kormány „dilettáns módon kezeli a járványhelyzetet”, ezért, látva ezt a vergődést, a válsághelyzet miatt minden segítséget megad. Innentől pedig minden felelősség Orbán Viktort és a kormányt terheli a járványkezelést illetően.