A Gyöngyösi Járási Ügyészség november 4-én emelt vádat egy 24 éves nővel, és annak 20 éves élettársával szemben. A nyomozati eljárás során beszerzett bizonyítékok szerint a pár közel egy éven át zsarolt egy nyugdíjas asztalosmestert.
A fiatal nő 2017-től prostituáltként tevékenykedett Gyöngyös határában, nem messze a sértett műhelyétől. Ennek révén ismerkedett meg az idős iparossal, akihez először csak beült pihenni, melegedni, kávézni. Később pénzért többször is szexuális kapcsolatot létesített a nála ötven évvel idősebb férfival a műhelyben.

2018 februárjában a nő és párja az asztalosműhelyben keresték fel az idős férfit azzal, hogy az együttlétekről titokban videófelvételek készültek, ezeket elküldik a sértett feleségének, ha nem fizet nekik hetvenezer forintot. A megzsarolt asztalos helyben kifizette a pénzt, melyért kapott egy memóriakártyát, amit a tartalmának ellenőrzése nélkül azonnal tűzbe dobott, megsemmisített. Ezzel azonban a zsarolássorozat nem ért véget, a pár rövidesen újabb mesével állt elő. Azt hazudták, hogy a lány – aki korát letagadva 16 évesnek állította be magát – teherbe esett a hetvenéves férfitól, ezért abortuszra lesz szükség. Ennek költségeire 200 ezer forintot csaltak ki a férfitól, akinek ezután sem volt nyugta, a pár folyamatosan zaklatta, műhelyének felgyújtásával, illetve a megölésével is megfenyegették. A rémült asztalosmestertől újabb és újabb összegeket csikartak ki, egy év alatt közel 600 ezer forintot fizetett a zsarolóknak.
Az idős embert a prostituált élettársa ezentúl még meg is lopta, amikor egy alkalommal eltulajdonította az elektromos szerszámait. Később ezeket „megtalálói díj” fejében visszaadta, de csak azért, hogy egy hónappal később ismét ellopja a kisgépeket. Mivel az asztalos ezek nélkül nem tudott dolgozni, másodszor is kénytelen volt visszavásárolni munkaeszközeit. A férfi ezután látta csak be, csak akkor szabadulhat a ráakaszkodó párostól, ha kitálal mindent otthon, s miután ez megtörtént, a feleségével együtt mentek el feljelentést tenni a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol eljárás indult a zsarolók ellen.