
Ragadós száj- és körömfájás: már megvan a dátum, mikor lehet vége a járványnak
Nagy István az Országgyűlésben számolt be a részletekről.
A Magyar Nemzet kérdésére Gulyás Gergely megemlítette, hogy az egyházi és alapítványi iskolák dolgozóit is tesztelik, nem csak az államiakét. Azt is elmondta, hogy egyetlen céggel kötöttek le vakcinakapacitást. Ez egy EU-s szerződés és 13 milliárd forintba kerül, de hivatalos beszerzésről még nincs megállapodás. A kormány minden olyan oltóanyagot igyekszik beszerezni, ami korábban is eljuthat Magyarországra, hiszen pár nap nyereség is emberéleteket menthet. A kormány ezért tárgyal kínai, orosz és izraeli vakcinákról is. Az a cél, hogy a lehető legtöbb vakcina álljon rendelkezésre a lehető leggyorsabban, de minden esetben meg fogják vizsgálni az előzetes teszteléseket, hogy az európai és magyar szabályoknak megfeleljenek. – Minden esetben önkéntes és ingyenes lesz az oltás, bármilyen vakcináról legyen is szó – mondta a miniszter. A magyar állam pedig kezeskedik a vakcinák alapos bevizsgálásáért. Gulyás Gergely hangsúlyozta: készen állnak arra, hogy ha licencet kapnak, Magyarországon is gyártsanak vakcinát. Előrehaladott tárgyalásokat folytatnak erről.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a kormány legújabb törvényjavaslatairól is. Mint mondta: tavasszal azt a hazugságot terjesztették el világszerte, hogy a magyar Országgyűlés nem működik, ami nem volt igaz, hiszen a parlament a rendkívüli jogrend alatt is ülésezett. Hozzátette: mivel a jelenlegi helyzetben is minden polgárnak ugyanúgy dolgoznia kell, ez elvárható parlamenti képviselőktől is, tehát a törvényhozási munka sem állhat le. A választójogi törvény módosításával kapcsolatban közölte: eddig egyetértés volt abban magyar politikában, hogy a választási szabályok visszaélésekre adnak lehetőséget a kamupártok tekintetében. Az Országgyűlés a 2022-es választás előtt most ősszel tudja utoljára a választójogi törvényt megváltoztatni, és megakadályozni az újabb visszaéléseket. Hozzátette: egy-másfél éve mennek azok a viták az ellenzék köreiben, hogy egy vagy két lista legyen. Ez a módosítás ezt semmilyen módon nem érinti. – Az ellenzék, ha akar, összefoghat és egy listán indulhat, de kettőn is indulhatnak, hiszen erre az új szabályozás szerint is van lehetőség – fejtette ki a miniszter, megerősítve, hogy nem az ellenzéki pártok ellen van a módosítás.
Alaptörvény módosításáról azt mondta, hogy az a családvédelem, az egyetemek autonómiája, az átláthatóság érdekében fog megtörténni.
Újságírói kérdésre, miszerint tervezi-e a kormány az iparűzési adó felfüggesztését, a politikus azt válaszolta: megfontolandó a kérdés, de ilyen döntés még nem született.
Korózs Lajos MSZP-s képviselőnek, a népjóléti bizottság elnökének álhírgyártási ügyével kapcsolatban úgy vélekedett: az ellenzék kisebb parlamenti válságot idézett elő. Hozzátette: úgy tűnik, hogy a magyar ellenzéknek elfogadható, hogy valaki hamis információkat terjeszt a védekezésben résztvevőkről. Gulyás Gergely hangsúlyozta: az ellenzéknek nem kell lemondania a népjóléti bizottság elnöki posztjáról, de egy ilyen ügy után elvárható lenne, hogy Korózs ne maradjon a helyén.
Nehezen lehetne annál tágabb fogalmat alkotni a közpénzre, mint ami az alaptörvénybe fog kerülni a mostani módosítással – hangsúlyozta a miniszter, visszautasítva azokat a vádakat, miszerint a kormány korlátozni akarná a közpénz fogalmát.
Az újságíró kérdések között felmerült az is, hogy csökkentené-e a kormány a házhoz szállítás áfáját, ám Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, egyelőre erre vonatkozó döntést nem hoztak. A kata szabályozásának megváltoztatása sem várható a miniszter által közöltek szerint.
Nagy István az Országgyűlésben számolt be a részletekről.
A pedagógus szerint azonban minden diák nyugodtan hagyta el az iskolát.
A játék első előzetese egy nap alatt átlépte a százmilliós megtekintést a YouTube-on.
Az egyetem orvosai két lépésben műtötték meg a gyermeket, aki azután már teljes életet élhet.
Városháza-botrány: vádat emeltek négy ember ellen, börtönt kér az ügyészség
Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében
Nem hiszed el, kivel állt össze Szandi!
Ezért tévedtek a közvéleménykutatók a román választásokkal kapcsolatban
A hír igaz – Még be sem jelentette Törőcsik Franciska, a Metropol már szívből gratulál
Állami pénzen adják a fogyasztó gyógyszert ebben az országban, ebből mi lesz?
Egy karosszékban találták holtan a legandás magyar edzőt, döbbenetes tévedés okozta a halálát
Újra kapható a Lidl párszáz forintos konyhai kincse
Nem hallgatott Klopp intelmére a Liverpool sztárja, így reagált Szoboszlai
Eredményt hirdettek, íme a legnépszerűbb magyar rock zenekar
Vádat emelt az ügyészség a Városháza-botrányban
Itt az újabb bíróbotrány a Real Madrid és a Barcelona között
Nagy István az Országgyűlésben számolt be a részletekről.
A pedagógus szerint azonban minden diák nyugodtan hagyta el az iskolát.
A játék első előzetese egy nap alatt átlépte a százmilliós megtekintést a YouTube-on.
Az egyetem orvosai két lépésben műtötték meg a gyermeket, aki azután már teljes életet élhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.