
Így eszi meg a rozsda a Petőfi hidat
A főváros magára hagyta Budapest egyik legfontosabb hídját, amely lassan az enyészeté lesz.
A pandémiás helyzetről szólva Gulyás Gergely kiemelte: a fertőzöttek száma rohamosan nő, az elhunytak száma pedig a tavaszi számokhoz képest rendkívül magas, de a megfeszített egészségügyi munkának köszönhetően a fertőzöttek számához képest javult a mortalitási arány. Hangsúlyozta, hogy az egészségügyi rendszer képes kezelni a helyzetet.
– A rákos betegek ellátása nem szenvedhet hiányt vagy késedelmet a járványhelyzet miatt.
A kemoterápiás kezelések ugyanakkor valóban elmaradhatnak a koronavírusos betegek esetében, de ilyenkor nem kapacitáshiány miatt történik a halasztás, hanem azért, mert az onkológiai betegséggel küzdőkre fokozott veszélyt jelenthet a kemoterápia, hiszen mind a kezelés, mint a betegség nagyon legyengíti a szervezetet. 580-an vannak ma intenzív ágyon, és 1900 körül van a szabad kapacitás, ami tovább bővíthető – fejtette ki Gulyás Gergely. Szavai szerint a nem intenzív ágyakból is több mint 12 ezer áll rendelkezésre, s egyelőre az egészségügy képes kontroll alatt tartani a járványt. Közölte: a koronavírus.gov.hu oldalon technikai okokból eddig csak a PCR-tesztek vannak fönt, hamarosan lehetőség lesz az antigén tesztek feltüntetésére is. – 24-48 órán belül, a kórház jelentése alapján, megjelenik egy elhunyt a statisztikákban – mondta Gulyás Gergely, aláhúzva, hogy három-négy napon belül minden elhunyt biztosan szerepel a statisztikában. A miniszter azt is hangsúlyozta: az ország egészében jelen van a fertőzés, minden nagyobb településen vannak betegek, az osztrák határ mentén pedig fokozott óvatosság indokolt a napi szintű ingázás miatt.
A vakcinák kapcsán a politikus ismertette: az a cél, hogy a kormány a lehető leghamarabb szerezze be a hatásos, orvosilag ellenőrzött oltóanyagot. Ennek érdekében hazánk minden szóba jöhető fejlesztővel tárgyal, amerikaiakkal, izraeliekkel, kínaiakkal és az oroszokkal is. Gulyás Gergely azt is közölte, hogy: az Oxfordban fejlesztendő vakcinából 6,5 milliót kötött le Magyarország, ami 3 millió 270 ezer adagot jelent, mivel fejenként két oltást kell beadni. – A Janssen Pharmaceutica vakcinája a harmadik engedélyeztetési fázisban van ebből 4 millió 360 ezer adagot kötöttünk le. A Pfizer 94 százalékos hatékonyságúként reklámozott oltóanyagából pedig 4 millió 439 ezer adagot rendeltünk – sorolta a miniszter. Rámutatott:
csak ennél a három cégnél mintegy 12 millió adag oltóanyagot kötött le hazánk
– 36 milliárd forint értékben – és ebben még nincsenek benne a kínai és orosz vakcinák. Kérdésre a tárcavezető azt is közölte: jelenleg hét-nyolc vakcina van a harmadik tesztelési fázisban. Ha ezek közül bármelyik Magyarországon elérhető lesz, az biztosan önkéntes és ingyenes lesz. Az orvosi béremelést érintő kérdés kapcsán a miniszter megjegyezte:
a soha nem látott mértékű fizetésemeléshez olyan észszerű szabályok kapcsolódnak, amelyek garantálják, hogy ne sérüljön az ellátás biztonsága.
– Az a cél, hogy aki teljes munkaidőben dolgozik, az ebben a nyolc órában valóban rendelkezésre is álljon az állami ellátásban. Ezen túlmenően nem akarjuk korlátozni, hogy érintettek másodállást is vállalnak-e – fogalmazott.
Gulyás Gergely ismertetése szerint az egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben önkéntes lesz tesztelés, amely a holnapi napon veszi kezdetét a szociális intézményekben, míg az óvodákban, iskolákban, bölcsődékben hétfőn indul. A tesztelést a kormányhivatalok fogják megszervezni összesen 15 ezer feladat ellátási helyen. 191 ezer ember teszteléséről kell gondoskodni, ezt a feladatot körülbelül ezer, kétfős csapat látja el. Bevonják az orvostanhallgatókat is. Egy csapat három helyen tesztel naponta.
Gulyás Gergely kitért arra is, hogy a kirendelés alapján dolgozó orvosok és ápolók a szokásos fizetésüknél ötven százalékkal magasabb munkabérre jogosultak. – Ilyen helyzetben, amikor erejüket megfeszítve dolgoznak a betegek legmagasabb szintű ellátásért, elfogadhatatlan, hogy ne kapják meg ezt a pluszpénzt – mondta, hozzátéve: ha előfordult olyan eset, hogy valamelyik érintett nem kapta meg a neki járó összeget, azt ki fogják vizsgálni és fegyelmi következményeket von maga után a hiba.
Gulyás Gergely mindenkit biztosított, hogy
hazánk pénzügyileg biztos lábakon áll.
– Az uniós költségvetést előbb-utóbb elfogadják, és ha nincs megállapodás, az eddig elfogadott költségvetés számai alapján mennek tovább a pénzügyek. Az unióban az eddig finanszírozott programokra így lenne pénz – mondta a tárcavezető. Mint kifejtette: hazánk önállóan is kedvezően tud hitelt felvenni, ezért nekünk az EU-val való közös eladósodás nem sokat jelent. – Ha a németekkel együtt veszünk föl hitelt, nulla százalék körül lesznek a kamatok, egyedül pedig fél százalék – mondta a miniszter, aki nyomatékosította, hogy nem szorulunk rá közös hitelfelvételre. Felidézte:
a kormány múlt héten is döntött adócsökkentésről, s ha újabb ilyen döntések születnek, a nyilvánossággal is megismertetik őket.
– Van javaslat a Kereskedelmi és Iparkamarától az iparűzési adó csökkentésére és eltörlésére is. Ha ilyen döntést hozna a kormány, ismertetni fogják a nyilvánossággal – felelte egy kérdésre a miniszter. Arra is kitért, hogy azért nem ingyenes az autópálya-matrica a járvány alatt, mert a többség nem autópályán jár dolgozni, így a járvány terjedését az nem akadályozná, mint a tömegközlekedést tehermentesítő ingyenes parkolás.
A főváros magára hagyta Budapest egyik legfontosabb hídját, amely lassan az enyészeté lesz.
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
Az elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak.
„Induljunk el, menjünk tovább és ne ragadjunk bele a nehézségbe” – Lakatos András inspiráló üzenete a szívátültetés után
Marco Rossi marad 2030-ig a válogatott szövetségi kapitánya
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Ő XIV. Leó - minden, amit az új pápáról tudni kell
Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Szoboszlaiéknak üzent az új pápa? Óriási az izgatottság a Liverpoolnál
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
A főváros magára hagyta Budapest egyik legfontosabb hídját, amely lassan az enyészeté lesz.
A nagy előd, XIII. Leó máig ható változások alapjait tette le.
A frissen megválasztott egyházfő, XIV. Leó 2023-ban kísérte el Ferenc pápát a budapesti útjára.
Az elkészült szabályozási koncepciót a közlekedési tárca benyújtotta a kormánynak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.