Tegnap letette esküjét Koncz Zsófia a Parlamentben. Az új országgyűlési képviselő tragikus balesetben elhunyt édesapja, Koncz Ferenc helyét foglalhatja el, miután megnyerte az időközi választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú egyéni választókerületben.
Az eskütétel után a parlamenti hagyományoknak megfelelően az ellenzéki képviselőcsoportok is gratuláltak az új képviselőnek, kivéve a Jobbikot. Az időközi választáson Koncz Zsófia ellen induló, antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró Lászlót soraiban tudó párt egyetlen tagja sem köszöntötte az új politikust az Országgyűlésben.
– Meglepődtem rajta, de tudomásul vettem, ami történt – kommentálta a Jobbik tiszteletlenségét lapunknak Koncz Zsófia, és arról is beszélt, hogy rendkívül megható volt a számára az eskütétel. – Az Országház a magyarság számára kiemelkedő jelentőségű épület, és az, hogy édesapám helyére ülhettem be, különösen sokat jelentett – mondta. A politikus azt is kifejtette, hogy a majdnem két hónapos intenzív kampány során az egész ország megismerhette a választókerületét és az egész térséget. – Mára visszatért az élet a rendes kerékvágásba. Az időközi választások után egyből különféle feladatok adódtak, például a Hernádon levonuló árvíz ellen kellett védekeznünk – mesélte Koncz Zsófia, és kijelentette: a győzelem után már a munkájára koncentrál.
Az új képviselő a választókerületet érintő legfontosabb ügynek a 37-es út kétszer két sávosra bővítését tartja, de az infrastrukturális fejlesztés mellett kiemelte Tokaj-Hegyalján a turizmus fejlesztésének, a munkahelyek megvédésének és új állások létrehozásának feladatát is Szerencsen és térségében.
Koncz Zsófia az Országgyűlésben a fenntartható fejlődés bizottságban fog dolgozni, amelynek kapcsán úgy fogalmazott: – A környezetvédelem témája országosan is fontos, de a kampány során az is megmutatkozott, hogy a választókerületemben élő állampolgárokat is különösen érdekli ez a kérdés.
Koncz Zsófia munkába állásával ezután ismételten 199 tagja lesz az Országgyűlésnek.