Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló a 2008–2009-ben elkövetett, hat halálos áldozatot követelő, romák elleni gyilkosságsorozatról emlékezett meg napirend előtti felszólalásában. Emlékezzünk együtt, és emlékeztessünk mindenkit a bűncselekmény súlyára, közös gyászunk az, hogy a szocialista kormányzás idején ilyen tragédiák rázták meg hazánkat, és még csak együttérzést sem tapasztaltunk tőlük – mondta a szószóló, hozzátéve: hogy a Jobbik a Magyar Gárdával riogatott abban az időszakban. Hangsúlyozta: az Orbán-kormány megalakulása után azonnal cselekedett, beszüntette a szélsőséges félkatonai szervezetet, ezzel egy időben felderítette a gyilkosság elkövetőit is. A 2010 utáni kormány óvja és a védi nemzetiségeket, és elkötelezett a rasszizmussal szemben. Kontrát Károly államtitkár felidézte: a 12 évvel ezelőtti gyilkosságsorozat a Gyurcsány-kormány idején történt, amikor Magyarország olyan helyzetben volt, hogy saját polgárait nem tudta megvédeni. Hozzátette: baloldali kormányzás alatt a bűncselekmény következményeinek enyhítésére az akkori politikai vezetés nem tett kísérletet, az csak 2010 után történt meg.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól
Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!