4219 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel 90 988 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt kilencven, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2063 főre emelkedett, 21 232-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 67 693 fő. Az aktív fertőzöttek 25 százaléka, az elhunytak 31 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 4871 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 355-en vannak lélegeztetőgépen.
A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek és az elhunytak száma folyamatosan emelkedik. A kormány keddi ülésén ezért újabb védelmi intézkedésekről döntött, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a kedd esti órákban. A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.
A kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, a Magyar Közlönyben már kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is – gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. Épp emiatt a kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet kilencven nappal hosszabbítsa meg.
A kormány emellett kihirdette a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedéseket is. Ma éjféltől életbe lép az éjszakai kijárási korlátozás. Éjfél és reggel öt óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Ez alól kivétel, ha valaki munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal hagyja el lakóhelyét.
A járvány terjedésének csökkentése érdekében újra életbe lépett az ingyenes parkolás, és Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel hét óra és délelőtt kilenc óra közötti, valamint délután három óra és este hét óra közötti időszakokra.