Lapunk azt is megkérdezte, mi a véleménye Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármesterének zsidózásáról. Deutsch Tamás kifejtette, a baloldali véleményformálók szerint ma Magyarországon a hozzájuk köthető politikus vagy közéleti szereplő bármit is mond, az nem tekinthető antiszemita megnyilvánulásnak, szerintük ilyesmiket csak jobboldaliak mondhatnak, vagy ha nem is mondanak, akkor gondolnak.
Kérdésre válaszolva közölte: Szájer József megüresedett európai parlamenti helyének betöltésére a szokásos jogi eljárás megindult, a képviselő aláírta lemondólevelét és a lemondást az EP elnöke is bejelentette a múlt heti plenáris ülésen. A mandátumra a Fidesz-KDNP 2019-es európai parlamenti listáján szereplők közül kell valakit jelölni.
Deutsch Tamás megerősítette, hogy az EP európai néppárti képviselőcsoportjának elnöksége módosítani fogja a frakció működési szabályát. Mindezt úgy kommentálta: eljött az ideje, hogy a szólóban kiróható büntetéseket immár a kollektív büntetések elve is erősítse az Európai Néppártban (EPP). Azt mondta:
a néppárti frakció többsége régóta része az EP bevándorláspári többségének. Úgy folytatta: a Fidesz azt szeretné, ha a néppárt a világos alapértékeit és az azokra épülő egyértelmű programokat képviselné az Európai Parlamentben.
– A Fidesz ezt teszi a bevándorlás kérdésében, hiszen a néppárt programja következetesen kiáll az illegális bevándorlás ellen, a külső határok védelméért, és elutasítja az áttelepítés kérdését – mondta. Kiemelte: az Európai Néppárt jövője a kérdés. – Abban van véleménykülönbség, hogy lehet-e a baloldal, a liberális oldal és a centrum felé haladó, sodródó néppárti politikát folytatni, ami láthatóan az EPP gyengüléséhez, választási eredményeinek romlásához vezet – vélekedett Deutsch Tamás.
A kormánynak az önkormányzatokra vonatkozó adó- és díjemelési tilalmáról szólva hangsúlyozta: azok egyaránt érintik a fideszes és nem fideszes helyhatóságokat is. Kiemelte:
a baloldallal szemben a Fidesznek nem az adóemelés és a megszorítás a célja, hanem az emberek terheinek csökkentése.
Azt mondta: attól nem lesz jó az önkormányzatnak, hogy pluszterheket rak a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetben levő gazdasági társaságok, és polgárai nyakába. – A Fidesz az emberek pártján áll –tette hozzá.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!