Jóval magasabb árajánlatok érkeztek a Lánchíd felújítására azokhoz képest, amelyeket tavaly ősszel Tarlós István akkori főpolgármester éppen a túlárazottságuk miatt dobott vissza.
A főpolgármesteri hivatal sajtóosztályának csütörtöki közleménye szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett közbeszerzésre beérkeztek a végleges ajánlatok, amelyek közül a legalacsonyabb bruttó 26,75 milliárd forintos költségről szól.
Ám ez az ajánlat csak a Lánchíd felújítására vonatkozik, a Széchenyi István téri villamos-aluljáró nincs benne, ezt Karácsony költségcsökkentés címén elhagyta. (Tarlósék tervezték a Váralagút felújítását is, ám az külön büdzséből történt volna.) A Tarlós István hivatali idején meghirdetett és elbírált, a villamos-aluljáró rekonstrukcióját is tartalmazó tenderen a legalacsonyabb ajánlat nagyjából bruttó 34 milliárd forintról szólt, amiből a Lánchíd felújítása önmagában 21,8 milliárd forintot tett volna ki. Így a Tarlósék közbeszerzésére érkezett ajánlat mintegy 24 százalékkal – nagyjából ötmilliárd forinttal – volt alacsonyabb a Karácsonyék által közölteknél.
Érdemes megjegyezni, hogy Tüttő Kata (MSZP) főpolgármester-helyettes az ATV adásában arról beszélt a minap, hogy legutolsó értesüléseik szerint a Lánchíd felújítására bruttó 21-23 milliárd forintos ajánlatot fognak tenni a pályázók.

Ismeretes: egy tavaly év végi tanulmány szerint
legkésőbb júniusban kellett volna megkezdeni az egyre rosszabb műszaki állapotú Lánchíd felújítását, ám a Karácsony Gergely-féle városvezetés még a tendert sem írta ki addig.
Korábban a főpolgármester azt hangoztatta, hogy szerinte át kellene gondolni a Lánchídnak a belvárosi közlekedésben játszott szerepét, és még az is felmerült, hogy sétálóhíddá alakítanák.
Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának az elnöke pedig arra utalt egy nyilatkozatában, hogy egyes műemléki elemeket nem újítanának fel eredeti formájukban.
Emellett Karácsonyék folyamatosan – a legfrissebb közleményükben is – a kormányra igyekeznek hárítani a felelősséget, azt hangoztatva, hogy a kabinet nem utalta át a beruházáshoz ígért hatmilliárd forintot. Ezzel szemben Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára korábban többször is hangsúlyozta: a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésén rögzítették, hogy
a kormány azonnal átutalja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot, amennyiben már csak ez az összeg hiányzik a Lánchíd felújításához,
valamint ha a főváros vállalja, hogy a híd 18 hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva.