Jogerőre emelkedett december 14-én a Hatvani Járásbíróság ítélete, amiben egy év és nyolc hónapos szabadságvesztésre – három évre felfüggesztve – ítélt egy tanárverő apát. A férfi tisztában volt azzal, hogy a fia hazudott, amikor egy iskolai bántalmazásról beszélt, ennek ellenére mégis elégtételt vett a megvádolt pedagóguson.
A Hatvani Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetésétől számított egy héten belül – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította azt a 32 éves helybeli férfit, aki a Csányi Szent György Általános Iskolában felső tagozatos fia testnevelő tanárát arcon ütötte, majd le is köpte. A 12 éves gyermeket december 8-án, egy iskolai játék során egy társával együtt a szabályok megszegése miatt kiállították. A fiú – az őt ért sérelem miatt – az apjának még aznap azt állította, hogy a pedagógus pofon vágta. A történteket a felnőttek még az eset délutánján megbeszélték, az apa már ekkor tisztában volt azzal, hogy a fia csak kitalálta a történetet, bosszúból hazudott, hogy lejárassa a testnevelőt.
A Magyar Nemzet információi szerint a fiú otthon továbbra is ragaszkodott az általa kitalált valótlan történethez, ezért a családi tanács úgy döntött, hogy az apának még egyszer tisztáznia kell a történteket. A férfi másnap az iskola igazgatójánál tett bejelentést, hogy fegyelmi eljárással alaposan vizsgálja ki az előző napi eseményeket, kihallgatva a tanúkat is, ugyanis az állítólagosan megvert gyermek szerint társai is látták a verést. Az igazgató azonnal eleget tett a kérésnek, és megállapították, hogy egyetlen gyermek sem látott a tanár részéről fizikai erőszakot, még az a tanuló sem, akit a tanár szintén eltiltott a játéktól szabálytalan magatartása miatt. Az apát ez az eredmény sem nyugtatta meg, ezért az igazgató egy tanterembe hívatta a testnevelés óra minden résztvevőjét, ahol az állítólagosan megvert fiú apja, tanára, igazgatója és osztálytársai előtt már elismerte, hogy nem történt semmiféle bántalmazás, csak meg akarta leckéztetni a pedagógust.
A férfi viszont addigra annyira felhúzta magát, hogy a fia nyilvánvaló hazugsága ellenére ordítozni kezdett a testnevelő tanárral, immár a gyermeke játékból történő kizárásának jogtalansága miatt. A szidalmazást követően rátámadt a pedagógusra, arcon ütötte, a további bántalmazást a munkatársát védő iskolaigazgató közbelépése akadályozta meg. A dühöngő férfi csak akkor hagyta el az intézményt, amikor hallotta, hogy az iskolaigazgató telefonon értesítette a történtekről a rendőrséget, ám mielőtt távozott az iskolából, újra nekitámadt a testnevelőnek, megszégyenítette, leköpte. Az apát a rendőrök az iskola közelében fogták el, őrizetbe vették.