Magyarországon az elmúlt 24 órában 2982 főnél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és 157, többségében idős és krónikus beteg hunyt el a Covid–19 miatt. Lélegeztetőgépen jelenleg 573-an vannak – ismertette a legfrissebb pandémiás adatokat Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) osztályvezetője az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Szavai szerint az összes eddigi fertőzött 56 százaléka nő, 44 százaléka pedig férfi. Míg a pozitív esetek átlagéletkora 45, az elhunytaké 75 év. Az osztályvezető arra is kitért, hogy
már a jövő hét elején döntést hozhat az Európai Gyógyszerügynökség a Pfizer vakcinájának engedélyezéséről. Magyarországon az egészségügyi dolgozók oltása december végén kezdődhet el.
– A Pfizerén kívül más oltóanyag-fejlesztők – az Astrazeneca, a CureVac, és a Moderna – által gyártott vakcinákat is lekötött a kormány (összesen 17,5 millió adagot), s a gyógyszerészeti hatóság vizsgálja az orosz és a kínai védőoltások beadhatóságát is – tájékoztatott.

Kérdésre válaszolva Galgóczi Ágnes hangsúlyozta:
továbbra is hatályban van a látogatási tilalom a kórházakban, ami alól csak a haldokló betegek, illetve a szülő nők hozzátartozói mentesülnek.
Szintén kérdésre az osztályvezető nyomatékosította, hogy minden esetben – így az önkéntesen végzett koronavírusteszt esetében is – értesíteni kell a háziorvost, amennyiben az eredmény pozitív.
Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője arról tájékoztatott, hogy hétfőn várható a szentestére vonatkozó pandémiás szabályok bejelentése. Emlékeztetett: idén nem szabad tűzijátékot gyújtani az ünnepek alatt, s a büntetés akár 150 ezer forint is lehet. A kötelező maszkviselés elmulasztása miatt 221 személy ellen intézkedett a rendőrség az elmúlt 24 órában, három kereskedelmi egységet ideiglenesen bezárattak, s több mint 16 ezer hatósági házi karantént rendeltek el.