Karácsony Gergely főpolgármester többnyire megteszi azt a szívességet a média munkatársainak, hogy

Közpénzt pazarolt el Ruszin-Szendi Romulusz a luxusvillája megépítésére
Súlyos aggályokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése.
Karácsony Gergely főpolgármester többnyire megteszi azt a szívességet a média munkatársainak, hogy
saját mellébeszéléseiről rendre maga rántja le a leplet.
És igen, most is így történt, amikor bevonult Rónai Egonhoz az ATV stúdiójába, hogy kissé fényezze és sajnáltassa magát, jó szokása szerint.
Karácsony Gergely többek között azzal szúrta hátba saját magát, hogy addig dicsekedett vele, hogy az új közszerzésben mennyivel alacsonyabb árakat értek el a Lánchíd felújítására kiírt tenderen, mint az előző városvezetés, amíg elismerte:
„Összehúztuk a műszaki tartalmat”
– vagyis valójában nem olyan követelmények alapján újítják fel a Lánchidat, mint a korábbi elképzelés volt.
De a leginkább vérlázító, hogy Karácsony továbbra sem hajlandó politikai felelősséget vállalni azért, hogy helyettese, Tüttő Kata volt élettársa, Leisztinger Tamás „vörös báró”
olyan offshore hátterű céggel nyert buszbérlési tendert a BKV-nál, amelynek sem buszai, sem megfelelő referenciái nem voltak a hírek szerint.
Hogy Karácsony kellőképpen elmagyarázza, miért nem kell neki ezzel foglalkoznia, előadta, hogy éppen
csütörtökön tájékoztatta őt Budapest rendőrfőkapitánya, miszerint ebben az ügyben nyomozást folytat a rendőrség.
Csakhogy ez egyelőre tényszerűen nem igaz.
Hiába hivatkozik Karácsony a fővárosi rendőrfőkapitányra, a BRFK semmilyen szerepet nem játszik, hatásköri problémák matt nem is nyomozhat ebben az ügyben. Ugyanakkor az ORFK kommunikációs osztályától megtudtuk, hogy nyomozást másik magyar rendőri szerv sem folytat, csupán:
egy magánszemélytől érkezett feljelentés, amelynek tartalmát a rendőrség vizsgálja.
Csakhogy
ez annyira messze van a nyomozástól, mint hintaló az Epsom-derbytől,
ugyanis egyelőre azt sem mondják ki, hogy valóban történt bűncselekmény. Addig Karácsony Gergely nyugodtan tájékoztathatná a közvéleményt arról, szerinte milként lehet, hogy
„jogszerűen lemegy” egy közbeszerzési eljárás a főváros egyik cégénél, amelyen véletlenül pont a főpolgármester exének érdekeltségébe tartozó cég nyer, amelynek se busza, se referenciája...
Az eredeti cikket ITT tekintheti meg.
Súlyos aggályokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése.
Nincs menekvés.
A főpolgármester különleges jogszabályokat akar elfogadtatni Rákosrendező ügyében.
A helyszínen meghalt az áldozat.
Súlyos aggályokat tárt fel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentése.
Nincs menekvés.
A főpolgármester különleges jogszabályokat akar elfogadtatni Rákosrendező ügyében.
A helyszínen meghalt az áldozat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.