Minden megyében lesz erre a célra kijelölt oltópont, és egy kórház 4-6 oltópontot is kialakít majd. Budapesten a Honvédkórházat, a Dél-pesti Centrumkórházat, a Szent János és a Szent Imre Kórházat, a Korányi Pulmonológiai Intézetet és a Semmelweis Egyetemet, vidéken a megyei központi kórházakat, Pest megyében pedig a Flór Ferenc Kórházat jelölték ki oltópontnak – írták.

Gyurcsány útja a lemondásig 1. rész – Mozgalmár múlt és kapcsolatrendszer
Az első fejezetben főként a fiatal, első millióit megszerző Gyurcsány Ferenc ténykedéseiből szemezgetünk, aki mellett már ekkor ott volt Szilvásy György és Bajnai Gordon.