Kreatív Karantén címmel hirdetett összművészeti pályázatot szociális intézményekben és gyermekvédelemben élőknek az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Fülöp Attila, az Emmi szociális ügyekért felelős államtitkára kiemelte, hogy az év hosszú és embert próbáló volt a szociális intézményekben, a gyermekvédelemben dolgozóknak és az ott élőknek egyaránt. Az intézményekben járva mégis azt tapasztalta, hogy minden kihívás ellenére megvan az a fajta összetartás, összekapaszkodás és bátorság, ami a mostani túléléshez szükséges. – Annak a megtestesülése, hogy együtt minden nehézséget le tudunk győzni, de csak együtt sikerülhet mindezen úrrá lenni – mondta. Kifejtette, ez a gondolat volt az ötletadója a Kreatív Karantén elnevezésű pályázatnak, amelynek célja, hogy
mindenki, aki ma Magyarországon szociális intézményben vagy a gyermekvédelem rendszerében él, az elmúlt időszak nehézségeit egy művészeti alkotásban kifejezhesse, megjelenítve az összetartozás üzenetét.
A szociális intézményekben és gyermekvédelemben élő mintegy 120 ezer ellátottnak írják ki a pályázatot, amelyről minden részlet megtalálható lesz a www.kreativkaranten.hu oldalon. A weboldal január 15-től él, a pályázatokat február 28-ig lehet benyújtani elektronikus formában – jelezte az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy több kategóriában várják a pályaműveket, hagyományos technikával készült alkotásokat, digitális technikával készült műveket, novellát és dalszöveget is.
A zsűri munkájában közéleti szereplők is részt vesznek, emellett szakmai zsűri is dönt az alkotásokról. Az alkotások díjazását a minisztérium támogatja, cégek is tettek felajánlásokat, valamint további együttműködő partnereket is várnak. Herczegh Anita, Áder János felesége, a pályázat fővédnöke az elmúlt hónapok nehézségeiről szólva elmondta:
– Félelemben és bezártságban éltünk, ami frusztráltságot váltott ki belőlünk, nem találtuk a helyünket, elvesztettük a megszokott életmódunkat, szociális kapcsolatainkat
– mondta, hozzátéve: ez különösen igaz a szociális intézményekben és a gyermekvédelemben élőkre, hiszen nekik ezek a kapcsolatok még fontosabbak.
Hangsúlyozta, hogy a művészetek, a zene, a tánc, a képzőművészet minden formája gyógyító hatással van a lélekre, testre, szellemre. Megelőző hatása és terápiás ereje is van, különösen akkor, ha összefogással párosul. Ezért fontos, hogy ezeket a művészeti eszközöket felhasználva a lakók feldolgozhassák a félelmet és frusztráltságot, amit ezekben a hónapokban átéltek. A pályázat sokaknak segíteni fog túllendülni ezen a hosszúra nyúlt és nehéz időszakon.