Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a kormányfő úgy fogalmazott:

Így oldotta meg a kormány a matematika érettségi feladatát + videó
Hány köbcentiméter csoki borítja a túrórudit?
Az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban a kormányfő úgy fogalmazott:
Soros György krokodilkönnyeket hullat, ami ugyan nem adja vissza a spekuláns által kifosztott emberek, családok, vállalkozások millióinak pénzét, de szerény elégtételnek jó.
A miniszterelnök úgy látja, a világ legkorruptabb emberének és hálózatának jó oka van a csalódottságra, mert Európa nem hódolt be, Soros grandiózus tervét az Európai Tanács ülésén megakasztották.
A reflektorfény a költségvetési pénzekre, a helyreállítási alapra, a ki, mihez és hogyan férhet hozzá kérdésére irányul – írta a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy az unió költségvetésének pénzeit eddig is minden tagállamban szigorú és többszörös európai felügyelet alatt tartották.
„A kutya máshol van elhantolva” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a brüsszeli ülés valódi tétje az volt, ki fogja irányítani Európát a jövőben: a tagállamok polgárai által megválasztott kormányok és a belőlük álló tanács, vagy Sorosnak sikerül felépítenie egy új hatalmi struktúrát.
Egy hálózatot – folytatta Orbán Viktor –, amely a liberális, posztnemzeti és posztkeresztény ideákat terjesztő NGO-kból, az eszméiket szállító és felerősítő, nemzetközi fősodratú bal- és jobboldali médiából, az európai parlamenti képviselők jelentős csoportjából, az Európai Bizottságba bejuttatott Soros-megbízottakból és az ezeket összekapcsoló, jogállamiságinak nevezett mechanizmusból áll. A terv olyan egyszerű, mint amilyen grandiózus: egy pénzügyi központ, Soros György központja NGO-k, kutatóintézetek, elemzőműhelyek és aktivisták ezreit finanszírozza, akik befolyásolják a mainstream média irányvonalát. Összevásárolja és hálózatba szervezi parlamenti képviselők kritikus mennyiségét, az Európai Bizottság kulcspozícióiba juttatja a neki dolgozó embereket, mint Frans Timmermans és Věra Jourová. Végül elfogadtat egy jogszabályt, amely politikai előfeltételeket – gender, migráció, nyitott társadalom, liberális demokrácia – szab ahhoz, hogy a tagállamok hozzáférjenek az EU-s forrásokhoz – fejtette ki Orbán Viktor.
A miniszterelnök azt írta, hogy Soros György terve szerint a nemzeti szuverenitásukhoz, keresztény gyökereikhez és a hagyományos családmodellhez ragaszkodó országokat, mint Lengyelország és Magyarország, erre a jól megfont kötélre kell felakasztani. A vonakodókat pedig, mint a jobb sorsra érdemes közép-európai országok és a renitenskedő skandinávok, ki kell rendelni a nyilvános autodaféra, hogy megérthessék a liberális érvelés lényegét – tette hozzá.
A kormányfő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Európa kormányai az utolsó pillanatban felébredtek: elolvasták azokat a jogállamsági országjelentéseket, amelyeket Soros György és Frans Timmermans íratott Jourová asszonnyal, és hirtelen mindenki megértette, hogy az ítélet már a bírósági tárgyalás előtt elkészült, s Magyarország és Lengyelország után mások is sorra kerülnek majd.
Orbán Viktor ezért nyílt ellenszegülésnek tartja az Európai Tanács döntését Soros György hatalomátvételi kísérletével szemben.
Politikai kérdéseket nem lehet összekötni pénzügyi kérdésekkel, szubjektív kritériumok nem lehetnek pénzügyi döntések alapjai, és az unió alapszerződésében rögzített jogi eljárásrend nem cselezhető ki Soros-módra – írta a kormányfő, majd úgy értékelt: az EU megőrizte egységét és győzött, Soros György pedig vesztett, és itt lenne az ideje, hogy az európaiak végre hazaküldjék Amerikába.
„Nincs magyarázat arra, hogy mi, európaiak miért tűrjük, hogy egy amerikai spekuláns amerikai pénzzel uniós befolyásolási rendszert építsen és vásároljon” – mutatott rá a miniszterelnök, jelezve, hogy amíg az európai vezetők ezt az utolsó lépést nem teszik meg, újra és újra hatalomátvételi kísérletekkel kell szembenézni a jövőben is. Megjegyezte: máris itt van az asztalon Soros György műhelyéből a migrációs és a genderakcióterv.
„Ideje lenne pontot tenni Soros György európai ámokfutásának végére” – zárta írását Orbán Viktor.
A miniszterelnök írása teljes terjedelmében ITT olvasható!
Hány köbcentiméter csoki borítja a túrórudit?
Németh Kevin és Mezei Laura Xénia bárhol felbukkanhat.
Szakértő véleményezte az új szabályokat.
Zebrán gázoltak el egy asszonyt.
Soha ennyien nem érettségiztek még a börtönből
Pápaválasztó konklávé - felszáll a füst! Kövesse nálunk élőben!
A karosszékében találták holtan a magyar úszópápát: halálos tévedés áldozata lett Széchy Tamás
A Coca-Cola megváltoztatja a palackjait, az egész Európai Unióban erre kötelezik
Itt lesz 1000 forinttal olcsóbb az olívaolaj
Leesett az osztrákok álla: Magyarország mentette meg a régió becsületét
Az Európai Bizottság az unió bírósága elé idézte Magyarországot, ez az oka
A szexi amazon bikiniben készül a pofozó versenyre – videó
Új üzletet nyit a McDonald’s
Felszállt a füst - eláruljuk, hogy fehér vagy fekete
Pápaválasztás 2025: Erdő Péter esélyeiről közöltek adatokat
Kezdődik a konklávé, a hagyományok szerint zajlik majd a pápaválasztás
Hány köbcentiméter csoki borítja a túrórudit?
Németh Kevin és Mezei Laura Xénia bárhol felbukkanhat.
Szakértő véleményezte az új szabályokat.
Zebrán gázoltak el egy asszonyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.