– A Liget Budapest projekt részeként eddig több mint 150 ezer négyzetméternyi zöldfelület újult meg. Ennyit adtunk át a megígért parkfejlesztésekből, most pedig egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk – mondta Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója a Mőcsényi Mihály botanikus kert, az új kutyás élménypark, valamint a két kilométeres városligeti futókör átadásán.
A vezérigazgató emlékeztetett, hogy az első kutyás élménypark, a vakok kertje vagy az ifjúsági sportpályák voltak az első olyan átadások, amelyekkel azt próbálták érzékeltetni, hogy a kulturális fejlesztések mellett milyen minőségben képzelik el a Városliget történetének legnagyobb és legátfogóbb táj- és parképítészeti megújítását. – Azt ígértük, hogy ősz végén, tél elején újabb tájépítészeti attrakciókkal bővül a liget Ajtósi Dürer sor és Zichy utca közötti része. Ezzel tulajdonképpen elkészül a Városliget megújításának első harmada – hangsúlyozta.

Fotó: Havran Zoltán
Gyorgyevics Benedek a sajtótájékoztatón elmondta: a Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról elnevezett botanikus kert újra színes, hangulatos közösségi térré vált, ami egyben természetismereti tudásközpont is lett, sőt akár szabadtéri biológia- és környezetismeret-órák színteréül is szolgálhat.
A kertbe mintegy 330 különböző fajtájú növényt ültettek el több mint 35 ezer példányban,
a leromlott állapotú esőbeálló épület helyére pedig egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismeretterjesztői funkciót kapott. A területet behálózó hangulatos patakrendszer is újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog, valamint visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. Emellett a Városliget Zrt. vezérigazgatója arról is beszámolt: a ligetben semmiképpen sem csökken majd a fák mennyisége, ezért eddig ötszáz egészséges fát ültettek el a területen.
Az első kutyás élménypark sikerét és kihasználtságát látva a parkfejlesztés második ütemében egy újabb tematikus kutyás élményparkot is kialakítottak. A mintegy félhektáros létesítményt könnyen megközelíthető helyen, az Ajtósi Dürer sor–Stefánia út kereszteződéséhez közel alakították ki.
A parkrész azért is számít egyedinek, mert elkülönített részt kaptak benne a kis és a nagy testű kutyák, hogy elkerülhetők legyenek a konfliktusok közöttük.