Az Országgyűlés elfogadta az igazságügyi miniszter azon javaslatát, amely mindenekelőtt a bűncselekmények áldozatai felé irányítja a börtönzsúfoltság miatti kártalanításokkal kapcsolatos kifizetéseket. A képviselők 153 igen szavazattal, 13 tartózkodás mellett fogadták el az erről szóló javaslatot.
A tárcavezető előterjesztéséhez fűzött indoklásában kifejtette, hogy a jelenlegi szabályozás szerint az elítéltek az alapvető jogukat sértő elhelyezési körülmények miatt gyakran jelentős összegű kártalanításban részesültek, ugyanakkor áldozataik, illetve azok hozzátartozói csak alacsony mértékben nyertek kártalanítást.
Nyilvánvalóvá váltak a börtönviszonyokkal kapcsolatos kártalanítási perek körüli visszaélések, amelyek súlyosan sértették a társadalom igazságérzetét – fejtette ki Varga Judit.
Hozzátette: egyes esetekben a közvéleményt mélyen megrázó bűncselekmények miatt elítélt személyek is milliós nagyságrendű kártérítésekhez juthattak, miközben a bűncselekmények áldozatainak és hozzátartozóinak nem volt lehetősége hatékony igényérvényesítésre.
Kiemelte, hogy az Országgyűlés ezért idén tavasszal azonnali hatállyal felfüggesztette a kártalanítási eljárásokban megítélt pénzösszegek kifizetését,
a parlament jelenlegi döntésével pedig kizárja a fogvatartotti kártalanítási rendszerrel kapcsolatos további visszaélések lehetőségét, valamint minden eddiginél gyorsabb és hatékonyabb módon biztosítja az áldozatok és hozzátartozóik jogos követeléseinek érvényesítését.