
Fotó: Police.hu
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai vizsgálják, az elfogott embercsempész szállítmányok sofőrjei milyen kapcsolatban lehetnek a szervezett bűnözői csoportokkal. A gyanúsítottak nemzetisége alapján a bűnügyi felderítők azt feltételezik, hogy
megint váltottak a Szerbiában működő embercsempész csoportok, most az egykori szovjet tagállamok polgárait vonták be sofőrként a bűncselekmények elkövetésébe.
Észt, csecsen, üzbég, ukrán polgár is van az eljárás alá vont gyanúsítottak között, az embercsempészek alapesetben ötévnyi börtönbüntetésre is számíthatnak, ám ha bebizonyosodik, hogy nem egyéni akcióban, hanem bűnbanda irányításával követték el a jogsértést, akkor ennek akár a háromszorosa is lehet a törvénysértés miatt kiszabott szabadságvesztés mértéke.
A magyar határokon három olyan autót is találtak a héten a határrendészek, melyeket valamelyik európai uniós állam rendőrsége körözött.
Nagykerekinél egy használtautó-transzport másik hat járműve közé volt elrejtve egy Olaszországból eltűnt gépkocsi. Szintén az olasz hatóságok keresték azt a Land Rovert is, amit megváltoztatott alvázszámmal akart kivinni a schengeni övezetből egy román férfi. A szállítmány sofőrje a lopott autóról nem tudhatott, de a luxusterepjáró sofőrjét a milánói rendőrség kérésére a magyar hatóságok őrizetbe vették. Csanádpalotánál is egy eredetileg olasz rendszámú, húszmillió forintot érő luxus BMW-vel akarta átlépni a határt egy sofőr, de egyelőre még nem tisztázott, milyen szerepe volt az autó ellopásában. A gépjárművezető állítása szerint őt csak a kocsi határok közötti mozgatására bérelték fel, nem tudott az autó eredetéről. Ugyanitt egy, a belga rendőrök által kerestetett terepjárót is lefoglaltak a magyar rendőrök, egy román teherautó utánfutóján volt a lopott jármű.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!