Harmincezer idős embert oltanak be a jövő hét végéig

Még ezen a héten felhasználják az eddig Magyarországra érkezett kétszázezer adag védőoltást, a jövő héten pedig ötezer háziorvosi praxis bevonásával újabb oltási program veszi kezdetét. Ennek során harmincezer, előzetesen regisztrált idős embert immunizálnak – hangzott el az operatív törzs mai tájékoztatóján. Müller Cecília bejelentette, hogy a kínai Sinopharm-vakcina is megkapta a magyar hatóság engedélyét.

Veres László István
2021. 01. 29. 13:53
Pásztó, 2021. január 29. A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcina elsõ adagjával oltanak be egy lakót a Pásztói Gondozási Központ Idõsek Otthonában 2021. január 29-én. MTI/Komka Péter Fotó: Komka Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

ezzel is szélesedik a hazánkban elérhető vakcinák palettája – mondta, hozzátéve: eddig csak csekély számú reakciót jelentenek az oltásokkal kapcsolatban, bár a második dózis felvétele után ezek egy kicsit hevesebbek lehetnek. Beszélt arról is, hogy minden vakcina hatásossága jóval hetven százalék felett van, az ellenanyag már az első oltást követően elkezd termelődni, de a teljes védettség a második dózis beadása után egy héttel alakul ki. Az a személy, aki az első adag után megfertőződik, vagy megbetegszik, az a gyógyulást követően kaphatja meg a második dózist.

– A Nemzeti Népegészségügyi Központban az orosz gyártmányú vakcina kilenc releváns paraméteréből hetet már megvizsgáltak, az eredmények mind kedvezőek voltak, ami nagyon biztató – tudatta a tiszti főorvos. Hozzátette: amit még meg kell vizsgálni, az a vakcinában lévő vektorvírus esetleges szaporodása, de a jövő hét végéig ezt is be fogják fejezni.

A szakember ismertette, hogy az előző 24 órában újabb 1459 magyar állampolgár szervezetében mutatták ki a koronavírust, ezzel 364 909-re nőtt a hazánkban azonosított fertőzöttek száma. – Ezek a számok azt mutatják, hogy látványosan nem csökken a vírus jelenléte, ezért csak a védőoltás lesz a kiút a járványból – hangsúlyozta. Közölte azt is, hogy elhunyt 83, többségében idős, krónikus beteg, így 12 374-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak a száma. Müller Cecília hozzátette: jelenleg 3649 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 258-an vannak lélegeztetőgépen, a gyógyultak száma folyamatosan nő, már 254 783 honfitársunk győzte le a SARS-CoV-2 vírust, az aktív fertőzöttek száma pedig százezer alá csökkent.

Kiss Róbert alezredes beszámolt róla, hogy a rendőrök tegnap 107 emberrel szemben léptek fel a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, így összesen 21 943-ra emelkedett a szabálytalan maszkviselés miatt ez idáig elrendelt intézkedések száma. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese elmondta, hogy

a kereskedelmi üzletekre, vendéglátóhelyekre, szórakozóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó korlátozások megszegése miatt eddig 802 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 205 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 597 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve a benntartózkodás tilalmára vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Tájékoztatása szerint a kijárási tilalommal, illetve a gyülekezések, csoportosulások tilalmával kapcsolatos szabályok megsértése miatt az előző napon 280, a rendelkezés novemberi bevezetése óta pedig összesen 30 819 emberrel szemben intézkedtek. Az alezredes közlése szerint csütörtökön 2629 esetben rendeltek el hatósági házi karantént, így jelenleg 17 540 személyre vonatkozóan van érvényben ilyen korlátozó intézkedés. Közülük 1688-an használják a karanténszabályok betartásának ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.